2010. szeptember 06., 09:402010. szeptember 06., 09:40
Bánffy György közel négy évtizeden át, 1971 óta volt a József Attila Színház tagja. Sok száz színdarabban, több mint ötven játékfilmben nyújtott emlékezetes alakítást. A magyar nyelv szerelmese volt, színeszek generációit oktatta a szép kiejtésre. Jellegzetes orgánumát minden magyar televíziónéző ismerte, szavalataival számos magyar verset tett ismertté és közkedveltté.
A közönség egyebek mellett Shakespeare Lear királyaként, Othellóként, a Liliomfi Szilvay professzoraként vagy Miller Pillantás a hídról című művének Alfierijeként emlékezhet rá. Széchenyit alakította Siklós Olga A legnagyobb magyar című monodrámájában.
Bánffy György 1927. június 19-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Nemzetiben, egy évig az Állami Bábszínházban, majd 1954–60 között az Operettszínházban játszott. 1960-tól Pécsett ért el nagy sikereket, 1971-től a József Attila Színház tagja volt. Az egyik legszebben beszélő színészként 1978-tól a zeneművészeti főiskola beszédtanára, 1990-től az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke.
1983-ban a kiváló művész minősítéssel díjazták munkásságát. 2001-ben Kossuth-díjat kapott a magyar nyelvi kultúra fejlesztése terén szerzett elévülhetetlen érdemeiért, irodalmi értékeink kiváló tolmácsolásáért, emlékezetes színészi alakításaiért, egész életútja elismeréseként. 2010-ben megkapta a Magyar Szabadságért-díjat. Olyan filmekben játszott, mint a Magasiskola, a Mephisto, a Redl ezredes, a Tüske a köröm alatt vagy a Tiltott terület, amelyet 1969-ben díjaztak a Velencei Filmfesztiválon is. 1985 és 1994 között országgyűlési képviselő is volt. Közben 1989-ben belépett az MDF-be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.