Elhunyt Tamás Klára erdélyi származású, nemzetközi hírű képzőművész

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Életének 75. évében, hosszú betegség után március 4-én elhunyt Tamás Klára képzőművész – közölte az MTI-vel kedden az Iparművészeti Múzeum (IMM).

MTI

2021. március 09., 16:072021. március 09., 16:07

Tamás Klára januárban adományozta az Iparművészeti Múzeumnak Dávidok és Góliátok, valamint Főnix című falikárpitjait. Jékely Zsombor akkor az MTI-nek elmondta: nagyon jelentős adományokról van szó, mert ilyen hatalmas méretű (4,3x2,8 méteres, illetve 5,9x4,8 méteres), kortárs kárpit addig nem volt a múzeum gyűjteményében.

Tamás Klára 1946. augusztus 20-án, Marosvásárhelyen született, 1970-ben végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémián grafikus szakon.

1972 és 1982 között grafikusként dolgozott a bukaresti Meridiane és Kriterion könyvkiadóknál. 1992-ben New Yorkba költözött, ott alkotott több mint két évtizedig, 2004 és 2009 között pedig egy kortárs művészettel foglalkozó kiállítóteret is működtetett, a Symbol Galleryt. 2011-ben felvette a magyar állampolgárságot, majd 2014-ben Budapestre költözött, ahol a következő évben megnyitotta lakásgalériáját, az ARTaltar szalont.

Tamás Klára grafikái, film-, színház- és reklámplakátjai, valamint monumentális falikárpitjai bejárták a világot, számtalan nemzetközi kiállításon szerepeltek.

Művei olyan közgyűjteményekben láthatók, mint a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA), a bécsi Albertina, a párizsi Pompidou Központ; nemrég 32 plakátot adományozott a Magyar Nemzeti Galériának. Alkotásai megtalálhatók továbbá bécsi, budapesti, bukaresti, müncheni, New York-i, párizsi és tokiói magángyűjteményekben is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken