Életesélyek a harmadik világban

A világ országaiban huszonötezer gyermek hal meg naponta, pedig a halálesetek többsége megelőzhető lenne – ezzel a megdöbbentő statisztikai adattal indítja dokumentumfilmjét Al Ghaoui Hesna.

2010. október 26., 09:302010. október 26., 09:30

A Magyar Televízió riportere a polgárháborútól és a szegénységtől egyaránt sújtott Ugandában forgatta megrázó erejű és elgondolkodtatásra késztető, sodró lendületű alkotását. A mű a legkiszolgáltatottabb réteg, az afrikai, azon belül az ugandai gyermekek sorsán keresztül mutatja be a harmadik világ gyermekeinek életesélyeit, az alultápláltság, a túlnépesedés, a betegségek, valamint a helyi háborúk közepette.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1992-ben életre hívott tematikus nap célja azon túl, hogy felhívja a figyelmet a világ különböző országait sújtó szegénység okozta helyzetre, olyan megoldási javaslatok kidolgozására is sarkallja azokat a szervezeteket, kormányokat, amelyek szaktudásuk, tapasztalatuk átadásával csökkenteni tudnák az ezekben az országokban élők kiszolgáltatottságát. Az idei év márciusában forgatott dokumentumfilm létrejöttét az Európai Unió és a Magyar Televízió is támogatta.

Al Ghaoui Hesna, a Magyar Televízió Kamera Hungária-díjas riporterét elsősorban háborús tudósításai révén ismerik a nézők. Jogot tanult az egyetemen, de már akkor is érdeklődött az újságírás iránt. A Népszabadságnak kezdett írni, ott biztatták, használja ki, hogy szíriai édesapjának köszönhetően anyanyelveként beszéli az arabot.

Az egzotikus nevű riporter így került tudósítóként a forrongó, konfliktusoktól terhes arab világba. Utazásai során nemcsak az arab világ érdekelte, ugandai tartózkodásának eredményét pedig fotótárlaton is megismerhette a budapesti közönség.

A Millenárison megrendezett kiállítás többek között Catherine-t mutatta be, a tizenéves korában elhurcolt lány több mint egy évtizedig volt a gerillák fogságában, s menekülése közben, a dzsungelben hozta világra a lázadó vezértől erőszakkal nemzett gyermekét.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten