Székely Csaba két darabjával folytatódik kedd este a gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színházi Kollokvium, amelyet a hét végén a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház teltházas Bánk bán-előadása nyitott meg.
2013. szeptember 30., 17:272013. szeptember 30., 17:27
A Figura Stúdió Színház által szervezett előző találkozón díjazott Székely Csaba-darab, a Bányavirág a Stúdióteremben lesz kedden 17 órától, míg a trilógia második részét, a Bányavakságot 20 órától a nagyteremben tekinthetik meg az érdeklődők. Mindkét produkciót Sebestyén Aba rendezésében, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió koprodukciójaként vitték színre.
A szentgyörgyiek Bocsárdi László rendezte nyitóelőadását megelőzően egyébként HungaRomanisme – HungaRomagyarázatok címmel nyitották meg azt a kiállítást, amely a fesztivál ideje alatt a Figura Stúdió Színház előcsarnokában tekinthető meg. A megnyitón elhangzott: két fiatal, egy székely fiú és román barátnője elkezdték szó szerint lefordítani egymásnak saját anyanyelvük jellegzetes kifejezéseit, szólásait, majd grafikus barátaikat is bevonták a játékba, így jött létre a tárlat. A kiállítás-megnyitót a kollokvium hivatalos megnyitója követte. Czegő Csongor, a Figura Stúdió Színház igazgatója elmondta, hogy ő tulajdonképpen egyidős a fesztivállal: 4 hónapos volt, amikor 1978-ban először rendezték meg szülővárosában, Sepsiszentgyörgyön a kollokviumot. Később, az 1992-es újraindulásról is vannak emlékei, most pedig házigazdaként nyitotta meg a rendezvénysorozatot.
Zsehránszky István színházkritikus – aki a kollokvium Gyergyószentmiklósra költözésében nagy szerepet játszott – a megnyitón felidézte, hogy az előző rendszerben az erdélyi értelmiségiek a színházi seregszemlén találkozhattak, beszélgethettek, hiszen a rendezvény elég ürügy volt arra, hogy ne lehessen szétoszlatni őket. Zsehránszky mesélt arról is, hogy az 1992-ben ismét útjára indított rendezvény a későbbiekben nem kapott támogatást, ezért az éppen átszerveződő sepsiszentgyörgyi színház kénytelen volt lemondani róla. 2001-ben, az ő kezdeményezésére végül a Figura Stúdió Színház vállalta a Kollokvium megszervezését, és úgy látja, Gyergyószentmiklós azóta is jó házigazdája a fesztiválnak, itt megerősödhetett a kollokvium. Kötő József színháztörténész, aki az összes eddigi gyergyói Kollokviumon részt vett, arra hívta fel a figyelmet, hogy az a beadvány, amit 221 évvel ezelőtt benyújtottak az akkori Erdélyi Királyi Guberniumhoz, engedélyt kérve színi előadások eljátszására, tartalmazta azokat az alapelveket, amik azóta is érvényesek a kisebbségi nyelven játszó színházakra: az erkölcsnemesítést és a nyelvművelést. „Ugyanakkor a színjátszásunk felnőtt, egyetemessé vált, egy-egy társulat külföldön is ismert és elismert és másfajta minőséget is képvisel” – szögezte le.
A vasárnapig tartó, a hangsúlyt a társulatok közötti párbeszéd kialakítására, a tapasztalatcserére fektető seregszemlén csaknem valamennyi erdélyi magyar társulat, valamit a Bukaresti Állami Zsidó Színház, a Szebeni Radu Stanca Színház Német Tagozata és a Temesvári Állami Német Színház is részt vesz.
Hegyi Réka
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
szóljon hozzá!