Románia a díszvendég, de Magyarország is számos programmal részt vesz a göteborgi Bok& Bibliotek Könyvvásáron. A szerencsés egybeesés miatt az erdélyi magyar alkotók is több figyelmet kapnak.
2013. szeptember 25., 16:222013. szeptember 25., 16:22
2013. szeptember 25., 16:572013. szeptember 25., 16:57
A nemzetközi porondon az egyik legismertebbnek, legfordítottabbnak számító román író, Mircea Cărtărescu nyitja meg a vasárnapig zajló göteborgi Bok& Bibliotek Könyvvásárt csütörtök reggel. A svédországi könyves seregszemlén idén Románia a díszvendég, Cărtărescu pedig nemcsak a román standon a Román Kulturális Intézet (ICR) által szervezett programokon, de a vásár egyéb rendezvényein is részt vesz. Magyarország másodszor vesz részt a frankfurti után Európa második legnagyobb könyves seregszemléjének számító rendezvényen.Magyarország – a Publishing Hungary program keretében – pavilonnal és különböző előadásokkal vesz részt a vásáron. Mint a szervezők írják, céljuk, hogy a svéd közönségnek bemutassák a magyar irodalom gazdagságát. „A svédek által kedvelt és jól ismert szerzők további népszerűsítése mellett az is cél, hogy olyan kortárs magyar írókra, költőkre is felhívják a kiadók és a közönség figyelmét, akiket eddig még nem ismerhetett meg a svéd közönség” – olvasható a Balassi Intézet közleményében.
Magyarország közreműködésével szerepelnek az erdélyiek
A román stand mai ünnepélyes megnyitóján többek között részt vesz Dan Shafran, a Stockholmi Román Kulturális Intézet vezetője, Lilian Zamfiroiu, az ICR elnöke, Maria Källsson, a göteborgi vásár igazgatója és Răduţa Matache, Románia svédországi nagykövete. A román standon a megnyitó alkalmából az elmúlt két év könyvtermésének legszebb darabjaiból rendeznek be kiállítást, amely a gyerekkönyvektől a művészeti albumokig, a tudományos kiadványoktól a szépirodalmi könyvekig nyújt átfogó válogatást. A meghívottak listáján olyan elismert román alkotók mellett, mint Gabriela Adameşteanu, Mircea Cărtărescu, Svetlana Cârstean, Marius Chivu, Daniela Crăsnaru, Mircea Dinescu, Dinu Flamând, Dan Lungu, Ioana Nicolaie, Ioan Es. Pop vagy Varujan Vosganian, Kányádi Sándor költő is szerepel, adta hírül az Agerpres hírügynökség. Kányádit egyébként a magyar stand is „szerepelteti”, László Noémi kolozsvári költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke, Kiss Judit Ágnes és Kukorelly Endre mellett ő az egyik meghívott azon a beszélgetésen, amelyet Maria Larsson könyvtáros és gyermekkönyvkiadó-vezető moderál. Kányádi Sándor három programban is szerepel: a stockholmi román kulturális intézet meghívására svéd fordítójával, Ove Berglunddal beszélget a román pavilonban egy román-magyar közös program keretében, erre a beszélgetésre sor kerül egy későbbi időpontban is. A beszélgetéseket Lipcsey Emőke író moderálja, aki a Balassi Intézet megbízásából a göteborgi könyvvásár svédországi koordinátora. Kányádi Sándor megzenésített versei is megszólalnak a nagyszínpadon a Kaláka együttes előadásában. A vásár egyik témája idén a romák helyzete Európában. Ennek apropóján Ove Berglund műfordító a nemrég elhunyt Rafi Lajos erdélyi cigány költőre emlékezik. „Az, hogy Románia a figyelem középpontjába kerül, számunkra is lehetőséget ad arra, hogy felhívjuk a figyelmet az erdélyi magyar irodalomra s ezen keresztül a romániai magyar kisebbségre” – olvasható a Balassi Intézet közleményében.
Magyarország svéd nyelvű katalógussal is készült az eseményre. A benne szereplő írók, költők közül eddig csak Kányádi Sándor versei jelentek meg svédül. A katalógusban rajta kívül Fehér Béla, Grecsó Krisztián, Hász Róbert, Háy János, Iancu Laura, Kiss Judit Ágnes, Kukorelly Endre, László Noémi, Lipcsey Emőke, Oravecz Imre, L. Simon László, Szentmártoni János, Szécsi Noémi, Tar Károly, Temesi Ferenc és Tóth Krisztina rövid életrajza és egy-két alkotása szerepel. Svéd-magyar kapcsolatok címmel kerekasztal-beszélgetést is rendeznek. A beszélgetésen Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, Gunnar Ardelius, a Svéd Írószövetség elnöke, László Noémi, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke, Kukorelly Endre, a Szépírók Társasága vezetőségi tagja vesz részt.
Tizenegy román kötet svédül
A meghívott és olyan klasszikus román írók műveiből, mint Emil Cioran vagy Marin Sorescu, összesen 11 új, svéd nyelvű kiadvány szerepel a könyvkínálatban. A legszebb kiadványokból összeállított tárlat mellett a kommunizmus áldozatainak emlékére is megnyílik egy tárlat, de könyvillusztrációkat is megtekinthetnek az érdeklődők. A négy nap során számos, a romániai irodalmat, irodalmárokat foglalkoztató kérdéskörben szerveznek beszélgetéseket, szó lesz például a mai román irodalmi élet jelentősebb szereplőiről, és a román irodalom tendenciáiról, a „száműzött” román írók munkájáról vagy éppen arról, hogyan jelenik meg a cigányság kortárs román művekben. Románia egyébként idén márciusban a párizsi Salon du Livre díszvendége volt. A göteborgi könyves vásár Észak-Európa egyik legjelentősebb hasonló rendezvénye, évente mintegy százezer látogatót vonz. Az események egyik fénypontja mindig az előző évi irodalmi Nobel-díjas szereplése.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
szóljon hozzá!