Bródy Sándor író 150. születési évfordulójának tiszteletére nyílt kiállítás a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Ferenc-rendi kolostor refektóriumában hétfő délután.
2013. augusztus 19., 18:442013. augusztus 19., 18:44
2013. augusztus 19., 18:472013. augusztus 19., 18:47
A kiállítást a szervező, Szántai János kolozsvári író nyitotta meg, aki röviden összefoglalta Bródy életét, kiemelve végtelen jókedvét, szenvedélyes és bohém írói mivoltát. „Téged az Isten jókedvében teremtett Bródy Sándor\" – írja róla kortársa, Móricz Zsigmond, és ez sok mindent elmond a kolozsvári kötődéssel is rendelkező íróról.
Szántai felvezetőjét követően Oroszi Judit, az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár könyvtárosa köszöntötte az érdeklődőket. Elmondta – a kiállítás Bródy Sándor 150. születési évfordulójának alkalmából állították össze, a tárlat mögött pedig nagy intézményi és szakmai összefogás áll, hiszen az összeállításban a könyvtárnak segítséget nyújtott a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Bródy Sándor Alapítvány, a Kaláka Fesztivál Szervező Bizottsága és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár is. Oroszi Judit köszönetet mondott Alexander Bródynak, Bródy Sándor Amerikában élő unokájának, aki az író hagyatékát őrzi és ápolja, így rengeteg fotót és kéziratot adott át a kutatócsapatnak.
A kiállítás már Egerben is látható volt, hét hónapon keresztül, Kolozsvár a második helyszín, de a vándortárlat úti céljai között szerepel minden olyan település, amely valamilyen szinten kapcsolódik Bródy Sándorhoz. A kiállításon H. Szilasi Ágota művészettörténész, a tárlat kurátora vezette végig az érdeklődőket, bemutatva Bródy életrajzát és jelentősebb irodalmi műveiről is beszélt. A fotókat, magyarázó szövegeket tartalmazó pannókon kívül a refektórium egyik sarkában egy hangdobozt is elhelyeztek, amelyről az ide látogatok novellákat illetve különböző írásokat hallhatnak erdélyi színészek előadásában. A kiállítás az egri Bródy Sándor és Városi Könyvtár projektjeként a 34. Kaláka Fesztivál keretében valósult meg. Látogatható naponta 10-18 óra között.
Bródy Sándor író, drámaíró, publicista 1863-ban született Egerben, 1924-ben hunyt el Budapesten. Hatással volt többek között Ady Endrére – főként publicisztikai szempontból –, Móricz Zsigmondra, Krúdy Gyulára és Molnár Ferencre. 1884-ben, Pestre költözése után sikerült megjelentetnie első, Nyomor című novelláskötetét, és Faust orvos című regényét, amely nagy visszhangot váltott ki, sokan a magyar Zolát látták benne, aki Jókai mellett nagy példaképe volt.
Kolozsváron mintegy egy évet töltött, 1889-ben az Erdélyi Képes Újságot, majd a Kolozsvári Életet szerkesztette. A jóképű, szenvedélyes Bródy még Kolozsvárra érkezése után elcsábította a korszak ismert színésznőjét, Hunyady Margitot, akitől egy törvénytelen gyermeke is született, Hunyady Sándor, aki szintén az irodalmi pályán indult el később. Budapestre visszatérve a Jövendő című folyóiratot is szerkesztette, amelyet a Nyugat előfutárának tartanak. Utolsó jelentős munkáját, a Rembrandtról, az elmagányosodott, megöregedett művészről írt novellaciklusát, épp hogy be tudta fejezni, majd maga is magányosan, anyagi gondoktól gyötörve hunyt el. Az író első regénye megjelenésekor mindössze 21 éves volt, az emlékére alapított Bródy Sándor-díjat minden évben egy-egy elsőkötetes prózaíró veheti át.
Oroszhegyi Tünde
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
szóljon hozzá!