2010. május 04., 10:012010. május 04., 10:01
„Győznek vagy veszítenek, ha hazatérnek, elmondhatják, hogy a La Scalában énekeltek” – hangsúlyozta Domingo, aki most ünnepelte a milánói operában töltött negyvenedik évét.
A 23 éves kolozsvári tenor, Ştefan Pop nemzetközi színpadon, a római operában debütált a Traviata Alfredójaként. Mint mondta, mindig is a Scalában akart énekelni, és álmában sem gondolta volna, hogy nyerhet.
„Nem hiszem el, hogy ekkora szerencsém volt. Ez ma az operaénekesek legnagyobb álma” – lelkendezett a 28 esztendős Joncseva, aki Bulgáriában, majd a genfi zenei konzervatóriumban képezte hangját. Énekelt már a New York-i Lincoln Centerben, a londoni Barbican Hallban és a frankfurti Alte Operben is.
Az operaversenyt 1993-ban rendezték meg először, hogy a 18 és 30 év közötti énekeseknek lehetőséget biztosítsanak a bemutatkozásra. A versenyre minden évben más városban kerül sor: tavaly Pécs és Budapest adott otthont a versenynek, idén először tartották Olaszországban.
Színvonalas kulturális programot kínál a bányavidéki magyarságnak a 2007 óta majdnem minden év májusában megszervezett Teleki Napok.
Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.
Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.