Fotó: Antal Erika
Dimény Lóránt Ha elhal című könyvét mutatták be kedd este a Látó Irodalmi Játékok 32. rendezvényén, Marosvásárhelyen. A Lector Kiadó gondozásában megjelent novelláskötetet és annak szerzőjét Gálfalvi Ágnes, a kiadó vezetője mutatta be a G. Café közönségének.
2015. július 08., 18:052015. július 08., 18:05
Az új kötet a Budapesti Ünnepi Könyvhétre jelent meg, szerzője Marosvásárhelyen élő műszaki szakember, aki a szoftverfejlesztéssel foglalkozik, és 2003-tól rendszeresen közli írásait erdélyi folyóiratokban, a Látóban, a Helikonban, a Korunkban és az Irodalmi Jelenben.
Egy könyv lapjai közé zárva című verseskötete 2004-ben látott napvilágot Kolozsváron a Nereamia Napocae gondozásában, 2005-ben megjelent a Menta című verseskötete az Erdélyi Híradónál szintén Kolozsváron, 2012-ben a Tizenegy című regényét Csíkszeredában a Bookart adta ki. A Lector Kiadót Szőcs Katalin és Gálfalvi Ágnes alapította Marosvásárhelyen 2013-ban, a tudományos irodalom, a fordítások és a kortárs szépirodalom területén egyaránt tevékenyek.
Láng Zsolt, a Látó folyóirat szerkesztője, a szerző beszélgetőpartnere elsősorban arra volt kíváncsi, hogy mikor kezdett el írni, mi volt az első írása Dimény Lórántnak, hogy hogyan írja a történeteit, hogyan jönnek azok elé. Dimény, aki műszaki egyetemet végzett és jelenleg is műszaki foglalkozást űz, az egyetem alatt a filmrendezés iránt érdeklődött, de aztán, ahogy mondta, „megmaradt az írás mellett”.
A szépirodalom ugyanolyan fontos számára, mint a munkája, de az időbeosztás miatt mégis háttérbe szorul néha. Mert megtörténik, hogy jön egy ötlet, le kellene azt írni, de nincs idő rá. Ám, ha egy folyóirat szerkesztője kéri a szöveget, vagy pályázati határidő közeledik, akkor nem engedheti meg magának, hogy ne teljesítsen időre.
Írásai nem anekdotikusak – magyarázta Láng Zsolt a frissen megjelent kötet darabjairól –, nincsenek adomák, amelyek a városban keringenek, inkább a valóság pontos átdolgozása, a szövegek kompozíciója jellemzi a novellákat. „A történetek mindig a szerző életével rezonálnak, pusztán a valóság és az irodalom közötti viszony változik” – fogalmazott a szerző.
A Ha elhal című kötet 19 novellát tartalmaz. A történetek egy olyan múltba vezetnek, amely már-már a balladai elbeszélésmód hangulatát idézik, az erdélyi, soknemzetiségű környezetben élő hősökkel, magyarokkal, románokkal, szlávokkal.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!