2010. május 07., 11:032010. május 07., 11:03
A fesztiválon ugyanakkor alkalom kínálkozik a karvezetők és zenepedagógusok továbbképzésére, zenetudományi előadások szervezésére és a társművészetek bemutatkozásának is. Bodurian úgy véli, hogy az ifjúsági kóruséneklés a Székelyföldön is hanyatlásnak indult, ezt szeretnék megakadályozni a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Alapítvány által szervezett fesztivállal, amelynek keretében ma 17 órától zenetudományi előadás és népdal-, valamint szólóénekesek bemutatkozó hangversenyére kerül sor, az iskola koncerttermében.
A szombati fellépések színhelye már a művelődési ház nagyterme, ahol a házigazda Székelyudvarhely általános és középiskolás kórusain kívül lesznek fellépő csoportok a közeli Máréfalváról, Székelyszentlélekről, érkeznek kórusok Szászrégenből, Gyimesfelsőlokról, Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Csíkszeredából, de a magyarországi Baja és Hévíz kórusai is képviseltetik magukat. A négynapos kórusfesztivál zárónapján, vasárnap a Ferenc-rendi római katolikus templomba egyházzenei hangversenyre hívják a város lakóit délelőtt 10 órától. A főszervező hangsúlyozta, azt szeretnék, hogy a rendezvény – a névadók rangjához méltóan – elérje kitűzött célját és a nagyközönség értékes koncerteket hallgathasson.
Színvonalas kulturális programot kínál a bányavidéki magyarságnak a 2007 óta majdnem minden év májusában megszervezett Teleki Napok.
Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.
Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.