Banner Zoltán mindhárom pályája Szatmáron kezdődött, ott tudta magát európai polgárrá művelni
Fotó: Walter Péter
A Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Írói Díjában részesült Banner Zoltán művészettörténész, művészeti író, költő és előadóművész pénteken az MMA székházában, a Pesti Vigadóban. Sokoldalú alkotó a kitüntetett: írásaiban, tévé- és rádiószerepléseiben számos jeles képzőművészünk életművének méltatója, elemzője, előadóművészként pedig hat évtizede rendszeres fellépője a hazai és külföldi pódiumoknak. Banner Zoltán 92 évesen is aktív résztvevője a magyar művészeti életnek.
2024. június 21., 21:202024. június 21., 21:20
2024. június 21., 22:092024. június 21., 22:09
– Kutatási területe a XX. századi és a kortárs magyar művészet, különös tekintettel az erdélyi magyar, valamint a Békés vármegyei régió művészetére. Több mint ezer tanulmány, cikk, katalógus-előszó szerzője, rádió- és tévéműsorok szerkesztője, szereplője. Szép számú kitüntetései között – Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2004), Szervátiusz Jenő-díj (2005), A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2012), A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2022), stb. – mit jelent a most átvett MMA-díj Banner Zoltánnak?
– Ez a díj olyan posztamens, ahonnan magasabbról kiálthatom világgá az igazságom. Az én igazságom pedig az erdélyi magyar művészet igazsága: a megőrzés és a megmaradás missziója. Hosszúra nyúlt életemben – egy hónap múlva betöltöm a kilencvenkettőt – azért dolgoztam, hogy láthatóvá tegyem az egyébként vizuális művészetet: Trianon határai miatt ugyanis mi láthatatlanokká váltunk. Nemcsak a világ, hanem némiképpen az anyaország, Magyarország számára is. Ám a Trianon pillanatában 2,5 milliós – sajnos a legutóbbi népszámlálás alapján már csak egymilliós – nemzetrész olyan autonóm művészeti kultúrát hozott létre az elmúlt száz évben, ami páratlan Európában. Nincs még egy 2,5 milliós közösség ebben a térségben, amely a színház, a zene, a képzőművészet, az irodalom és a népművészet terén olyan eredményeket, műveket és olyan szellemiséget, művészeti életet tudott volna felmutatni szabadon – nem úgy, mint mi Trianon után –, mint az erdélyi magyarság. Ennek a hatalmas művészeti birodalomnak a legszorgalmasabb krónikása és követője voltam az elmúlt évtizedekben.
Sulyok Tamás köztársasági elnök (jobbra) gratulál Banner Zoltánnak a pénteki díjátadón
Fotó: Nyirő Simon
– Fő művének Az erdélyi magyar művészet a XX. században című, 1990-ben megjelent munkáját tekinti. Szatmárnémeti, a szülőhely meghatározta kutatásainak irányát?
– A gyermek- és a kamaszkor érzékenysége mindent fölszippant, hiszen nemcsak a családból merítjük az élethez szükséges energiát, hanem a tájból, a természeti és épített környezetből is. Szatmár élénk életű város volt, amikor Erdélyt elcsatolták Magyarországtól Romániához 1920-ban. Filharmóniája, színháza, több énekkara, kórusa is volt, és jó ipara… Hogy mit veszített vele az anyaország, azt a legnagyobb vesztes, a szatmári polgár tudta igazán: hihetetlen volt, hogy a 99 százalékban magyar lakosságú város egyik pillanatról a másikra Romániáé lett. Én ezt a pillanatot nem éltem meg: tizenkét évvel születtem a trianoni békeszerződés után, 1932-ben, de még gyerekfejjel emlékszem arra, ahogyan anyám a román hatóságok által lepecsételt rádió hátsó borítójának egy nyílásán keresztül a kötőtűvel kereste, és meg tudta nyitni a budapesti adót! Így hallgattuk azoknak a tárgyalásoknak az eredményeit, amelyek a második bécsi döntésben csúcsosodtak ki. 1940-ben visszakerültünk négy évre Magyarországra. Eszmélésem tulajdonképpen a „kis magyar világban” kezdődött, és a második világháború után folytatódott csodálatos iskolákhoz és tanáregyéniségekhez kapcsolódva. Papp Aurél apám rajztanára volt, ugyanakkor a nagybányai festőiskola egyik utolsó tagja, aki aztán Felsőbányán nyitott művésztábort. A hely szelleme tehát meghatározó. Már kisgyerekként hatásosan tudtam kifejezni, megjeleníteni a költeményeket, így leghamarább lettem versmondó. Később Papp Aurélnál fölfedeztem a képzőművészeti alkotások titkait, és tizenöt éves korom óta írok verseket. Mind a három pályám Szatmáron kezdődött, ez az a kisváros, ahol európai polgárrá tudtam magamat művelni. A kisvárosoknak pontosan ez az előnye: az ott élők soha nem veszítik el identitásukat, megmarad közelségük a tájjal, a környező világgal, a földdel, a gyökereikkel. Nos, ilyen volt egykor Szatmár, ahol mindannyian, minden idegszálunkkal többre vágytunk: Kolozsvárra. Mert az volt nekünk Erdély fővárosa! Kolozsvárra eljutni, és bejutni a Bolyai Tudományegyetemre, ez volt az én célom is. Ha fához hasonlítom az emberi életet, elmondhatom: gyökereim Szatmárba nyúlnak, a törzsem Kolozsvár, mert ott váltam művészettörténész szakemberré, és a lombozat Békéscsaba. 1988-ban, 56 éves koromban települtem át Békéscsabára – akkor még nem látszott az „alagút vége”, álmomban sem gondoltam volna, hogy másfél év múlva kitör a forradalom…
A Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Írói Díjában részesült Banner Zoltán laudációjában elhangzott: művészetszervezői tevékenysége kiemelkedő mind Romániában, mind Magyarországon. A díjazott számos képzőművészeti kiállítást rendezett, művészeti katalógusokat szerkesztett, rádióban és televízióban is bemutatta, népszerűsítette Erdély 20. századi művészeti alkotásait. Legjelentősebb műveinek egyike az Erdélyi magyar művészet a XX. században (Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1990). Banner Zoltán írásaiban, rádiószerepléseiben számos jeles képzőművészünk életművének méltatója, elemzője. 92 évesen is aktív résztvevője a magyar művészeti életnek.
– Miért éppen Békéscsabán telepedett le?
– A Banner család Bajorországból jött a XVIII. században a törökök által elnéptelenített vidékre, szépapám Székudvarra – ma románul Socodor – települt, dédapám a Wenckheim-kastély uradalmi intézője volt Ókígyóson – ma Szabadkígyós a Békéscsabától nyolc kilométerre fekvő település neve. Nagyapám Békésen született, én Békéscsabáról kaptam meghívást, amikor elkezdtem tervezni az áttelepülést Romániából. Nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel fogadott a helyi közösség. A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum főmuzeológusaként dolgoztam 1999-ig, de Erdély művészettörténetének írása a mai napig kitölti az életemet. Még ebben az évben megjelenik a monográfiám Deák Ferenc grafikusművészről, aki meghatározta a Kritérium-könyvek arculatát a II. világháború utáni Erdélyben. Áprilisban a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön jártam, és megnyitottam Tóth László és T. Szűcs Ilona művészházaspár életmű-kiállítását – a tárlat katalógusának bevezetőtanulmányát is én írtam –, ezen a héten pedig a Körös Irodalmi Társaság könyvhétzáró ülésén felolvastam a békéscsabai Bárka folyóirat legújabb számában megjelent verseimet. A Teremtő talán azért tervezte ilyen hosszúra az életemet, hogy el tudjam végezni a rám bízott feladatot.
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) köztestületi díjait a magyar szellemi élet azon jeles képviselői kapják, akik kiemelkedő munkásságuk, életművük révén maradandót alkottak a művészet, a művészetelmélet vagy a művészetszervezés területén. Az MMA pénteki díjátadó ünnepségét megtisztelte jelenlétével Sulyok Tamás köztársasági elnök, Varga Zsolt András, a Kúria elnöke, Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök az MMA székházában, a Pesti Vigadóban. Az eseményen köszöntő beszédet mondott Hankó Balázs kinevezett kulturális és innovációs miniszter.
Tóth Ida
Magyar Művészeti Akadémia
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!