Bajnóczi Zoltán a Bogáncsról: egymás családjává váltunk

Bajnóczi Zoltán a Bogáncsról: egymás családjává váltunk

Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli idén a kolozsvári Bogáncs Néptáncegyüttes. Ez alkalomból Bajnóczi Zoltánnal, a Bogáncs–Zurboló Egyesület elnökével beszélgettünk.

Lőnhárt Melinda

2015. április 19., 12:402015. április 19., 12:40


– Tízévesen, 1985-ben lettünk osztálytársak, a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium azon ötödik osztályában, amelynek osztályfőnöke és magyartanára Könczei Ádámné Tolna Éva, a Bogáncs alapítója volt. Számodra mit jelent a Bogáncs?

– A kezdetek a Brassai dísztermébe vezetnek, ahova Éva néniék annak idején négyosztálynyi gyermeket csődítettek össze. Népdaltanulásra emlékszem, és arra, hogy megnéztük, hogyan táncol Éva néni fia, Könczei Csongor, aztán leginkább népi gyermekjátékokkal gazdagodtunk, amit Csongor testvére, Csilla tanított nekünk, talán Fülöp Hajnalkával. Sokan voltunk, az iskola „folklórkörévé” váltunk. A népi gyermekjátékok után jöttek a komolyabb táncok. Ebből nőtt ki a Bogáncs. Az együttesvezető sokáig Csilla volt, Csongor később vette át a csapatot.

– A kezdetek a kommunizmus utolsó éveire estek. Hogyan emlékszel vissza, milyen volt ekkor egy magyar tánccsoportot indítani?

– 1989 előtt egészen másak voltak az emberi kapcsolatok. Nehézség is volt elég. A Megéneklünk, Románia megyei szakaszáig jutottunk el, aminek akkor, a kommunizmus évei alatt magyar népi kultúrával nekifutni merész vállalkozás volt, mi ezért megtanultuk a máramarosi román táncot is, viszont a széki magyart is eljártuk. Valahogy összekapaszkodtunk, és kivirágoztunk, mint a bogáncs.

Ünnepi rendezvények
A kolozsvári Bogáncs Néptáncegyüttes április 19–29. között számos rendezvénnyel ünnepli fennállásának 30 évfordulóját. Április 25-én a Kolozsvári Magyar Operában ünnepi gálaműsor lesz, amelyen a néptánccsoport minden generációja fellép. A részletes program a Facebook közösségi portálon és a Bogáncs.ro honlapon is elérhető.

Azt is mondhatnám, nem ismertünk lehetetlent. Éva néni minderről Iskoláról iskolára című könyvében így vall: „1985-ben érkeztem meg tanárságom utolsó állomására, tele tarisznyával, 25 iskola örömével, gondjával. Vajon hazaérkeztem? Érdemes-e újra fáradozni? Belophatom-e még magam a tanítványaim szívébe? Az iskola visszhangzott a hazafias frázisoktól, »megénekeltünk« mindent, ha ez üdvöt nem is jelentett, csak hátrányos megkülönböztetést.

Jogosan vágytunk hát az olyan szabadságra, amely az embert embernek tekinti, nem dolognak, nem akarja vak eszközként saját céljaira felhasználni. Valami olyat kellett hát kitalálnom, amely méltóbb, teljesebb létet biztosít annak a kis csoportnak, amit rám bíztak.” 

– Aztán a szabadság is eljött.

– 1989 után nemcsak hazai, hanem külföldi vendégszereplés is volt elég. A mostani születésnap már a hatodik bogáncsos nemzedék búcsúztatása. Az 1992-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Éghy Ghysa-díjával kitüntetett Bogáncs jelenleg Erdély legrégebbi folyamatosan működő magyar gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttese.

Korosztály és tánctudás szerint több csoportunk van: Morzsabogáncs, Apróbogáncs, Kisbogáncs, Bogáncs és Zurboló. A legfiatalabb táncosunk ötéves, a legidősebb negyven. Több mint ezren táncoltak itt az idők során. Ez az első születésnap, amelyen Éva néni már nincs közöttünk, de úgy érzem valahogy mégis velünk van. Időközben mi is kicsit egymás családjává váltunk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 01., szerda

Újra meghirdették a Kárpát-medence fiatal énekes tehetségeknek szóló legnagyobb versenyét Nagyváradon

Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt, mesterkurzust és meghallgatást július 13. és 23. között Nagyváradon, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak a fiatal tehetségekkel – közölték az MTI-vel a szervezők.

Újra meghirdették a Kárpát-medence fiatal énekes tehetségeknek szóló legnagyobb versenyét Nagyváradon
2024. április 29., hétfő

Olvasóvá nevelni a gyereket: több mint ötven kiadó lesz jelen a 9. Csíkszeredai Könyvvásáron

Több mint ötven kiadó lesz jelen a 9. Csíkszeredai Könyvvásáron, amelyet május 9-12. között rendeznek meg – közölték a szervezők.

Olvasóvá nevelni a gyereket: több mint ötven kiadó lesz jelen a 9. Csíkszeredai Könyvvásáron
2024. április 29., hétfő

Őszinteségre, önazonosságra tanít a tánc – Márton Imolának, az M Studio vezetőjének világnapi gondolatai

A tánc a nézőhöz univerzális nyelven szól, befogadásához, megértéséhez és megérzéséhez csupán kíváncsiságra és nyitottságra van szükség, ez a befogadás egyelőre még nem zökkenőmentes az erdélyi nézők számára.

Őszinteségre, önazonosságra tanít a tánc – Márton Imolának, az M Studio vezetőjének világnapi gondolatai
2024. április 26., péntek

A Macskafogó vetítésével ünnepli a magyar film napját a kolozsvári Győzelem mozi

A Macskafogó című népszerű sci-fi paródia-animáció vetítésével ünnepli a magyar film napját a kolozsvári Győzelem mozi.

A Macskafogó vetítésével ünnepli a magyar film napját a kolozsvári Győzelem mozi
2024. április 26., péntek

Kolozsváron láthatja a közönség Szűcs Nelli önálló estjét a legnagyobb primadonnáról

Kolozsváron mutatja be Szűcs Nelli színésznő Fedák Sáriról szóló önálló estjét május 11-én – közölte a szervező Magyarország Főkonzulátusa.

Kolozsváron láthatja a közönség Szűcs Nelli önálló estjét a legnagyobb primadonnáról
2024. április 25., csütörtök

Elveszettnek hitt Drakula-film sapientiások által készített remake-je a kolozsvári TIFF-en

Új filmkoncertekkel jelentkezik a 23. alkalommal tartandó Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), ezek közt egy elveszettnek hitt Drakula-film remake-je is szerepel, amelyet a Sapientia egyetem kolozsvári alkotói jegyeznek.

Elveszettnek hitt Drakula-film sapientiások által készített remake-je a kolozsvári TIFF-en
2024. április 25., csütörtök

A Jézus Krisztus szupersztárt viszi színre a Kolozsvári Magyar Opera erdélyi és magyarországi énekesekkel, színészekkel

Nagyszabású produkcióra készül a Kolozsvári Magyar Opera: május 30-án mutatják be a Jézus Krisztus szupersztár című előadásukat.

A Jézus Krisztus szupersztárt viszi színre a Kolozsvári Magyar Opera erdélyi és magyarországi énekesekkel, színészekkel
2024. április 24., szerda

Abszurd mesét visz színre az évad utolsó bemutatójaként a nagyváradi Szigligeti Színház

Az évad utolsó nagyszínpadi bemutatójára készül a színház Szigligeti Társulata: Lewis Carroll jól ismert abszurd meseregényét, az Alíz Csodaországbant a Kossuth-díjas Zsótér Sándor rendezte színpadra.

Abszurd mesét visz színre az évad utolsó bemutatójaként a nagyváradi Szigligeti Színház
2024. április 23., kedd

Székelyhídra és Szalontára is elviszi legújabb előadását a Szigligeti Társulat

Legújabb, Kaktuszvirág című előadását mutatta be hétvégén a nagyváradi Szigligeti Társulat, amely más Bihar megyei helyszínekre, Székelyhídra és Nagyszalontára is elviszi a vígjátékot.

Székelyhídra és Szalontára is elviszi legújabb előadását a Szigligeti Társulat
2024. április 22., hétfő

A Nagyváradon született Weinstock Ernőnek „a kis magyar világban” készített fényképeiből nyílik tárlat Sepsiszentgyörgyön

Az úgynevezett „kis magyar világ” időszakában, 1940 és 1944 között, Észak-Erdély visszacsatolásakor készített fényképekből nyílik tárlat a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban április 24-én, szerdán 17 órakor.

A Nagyváradon született Weinstock Ernőnek „a kis magyar világban” készített fényképeiből nyílik tárlat Sepsiszentgyörgyön