A Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében két alkalommal, vasárnap és hétfőn este 8 órától tekinthetik meg az érdeklődők a budapesti Szputnyik Hajózási Társaság és a házigazda teátrum koprodukciójában létrehozott Social Errorcímű előadást.
2013. október 30., 20:182013. október 30., 20:18
Az előadást Bodó Viktor, a magyarországi társulat vezetője rendezte az Európai Színházi Unió felkérésére, melynek társult tagja a Szputnyik Hajózási Társaság is. A nemzetközi projektben öt európai országból vesznek részt társulatok, a Szputnyik Hajózási Társaság, és a kolozsvári magyar színház mellett a Schauspielhaus Graz (Ausztria), a Staatstheater Mainz (Németország), a Centraltheater Leipzig (Németország), a budapesti Nemzeti Színház és a Fondazione Teatro Due (Olaszország). Az előadás próbafolyamata Budapesten zajlott, a bemutatóra 2013. január 19-én került sor a grazi Schauspielhausban. „A projekt kiindulópontja egy kérdés: miért nem tud az ember olyan társadalmi formát létrehozni, amelyben a többség boldogan tudna élni?” – olvasható a produkció ismertetőjében. Az előadás formailag egy „társadalmi túlélő-show”, amely egyszerre használja fel egy valóságshow, társasjáték és egy szociálpszichológiai kísérlet elemeit.
A kolozsvári teátrum közleménye szerint a produkció forgatókönyve tulajdonképpen akciósorrendeket és játékszabályokat tartalmaz, az előadás ötven százaléka improvizáció kötött játékszabályokkal és meghatározott idővel, a másik ötven százalék pedig pontosan rögzített, bepróbált kész jelenet. Bodó Viktor rendező az előadás köré fikciós történetet talált ki. „A társadalmi túlélő show játékosait többfordulós casting során választották ki, a játék tétje, hogy ki kapja meg az „Utolsó ember Grazban / Mainzban / Lipcsében / Pármában / Kolozsváron / Budapesten” rangot, és ezáltal ki kerül be a Nagy Játékba? A játékot egy showman vezeti és kommentálja végig, ő a Nagy Testvér, aki a feladatok teljesítése után a pontozza a szereplőket, vagy éppen a nézőkkel szavaztat, hiszen az ő véleményük is számít. A játék alapcsapata a Szputnyik Hajózási Táraság tíz magyar játékosából áll, hozzájuk csatlakoznak a partnerszínházak helyi beszálló játékosai” – írják az alkotók.
Minden helyszínen új előadást láthatnak a nézők, hiszen bizonyos részeket a helyi viszonyoknak megfelelően alakítanak át. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatából Balla Szabolcs, Bodolai Balázs, Buzási András, Farkas Loránd, Imre Éva, Sigmond Rita és Viola Gábor vesz részt az előadásban.
A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
szóljon hozzá!