Az Öregek könyvének színpadi változatát mutatták be Kolozsváron

Öregek könyve címmel nem mindennapi bemutatóra került sor a kolozsvári Ecsetgyárban tegnap este. A Szilágyi Domokos Plugor Sándor illusztrálta könyve alapján készült produkciót Mihaela Panainte, az Ecsetgyárban működő Sala Mică Független Színház igazgatója rendezte, és Harsányi Attila miskolci színész előadásában láthatta a közönség.

Fodor Enikő

2011. november 15., 08:392011. november 15., 08:39

 Plugor és Szilágyi kötete és az előadás kapcsán a bemutatót megelőzően, tegnap délben Rajz, vers és színielőadás találkozása címmel kerekasztal-beszélgetésre került sor. Miklósi Mária, festőművész, Plugor Sándor özvegye, Nagy Mária, Szilágyi Domokos volt élettársa, Mihaela Panainte rendező és László Noémi költő, műfordító beszélgettek az alkotásokról és a könyv alkotóinak életéről. Amint kiderült, az előadást Plugor Sándornak a kötetben megjelent grafikái ihlették, amelynek hatására a rendezőnő László Noémit kérte fel arra, hogy készítse el Szilágyi Domokos költeményének román nyelvű rendezői változatát.

Egyedi és zseniális alkotásokról beszélhetünk, mondta Miklósi Mária a grafikákról, hiszen az erdélyi grafikusok nem foglalkoztak eleget az öregséggel, az öregekkel. Plugor Sándor viszont a képzőművészeti főiskola diákjaként nyaranta otthon rajzolgatta Kökös lakóit, meg akarta örökíteni elöregedett szülőfaluját. Nem lehet tudni pontosan, kinek az ötlete volt az Öregek könyve, de a két művész közel tíz évet beszélgetett, gondolkodott a közös kötetről. Szilágyi Domokos végül négy-hat hét alatt írta meg a 699 soros verset, amellyel tulajdonképpen egyévi nyomdai kötelezettséget teljesített, és ő maga válogatta ki a kötetbe kerülő több mint negyven grafikát is.

„Vigyáznunk kell az öregekre, mert sokkal nehezebb sorsuk van, mint nekünk” – emlékezett vissza Miklósi Mária Plugor Sándornak a könyv megjelenése előtti mondatára. Érdekes egyébként, hogy 1976-ban, a kötet megjelenésekor még egyik alkotó sem töltötte be negyvenedik életévét, Szilágyi Domokos pedig még abban az évben elhunyt.

A tegnap este bemutatott előadás díszlete Adrian Cojocaru kolozsvári szobrászművész installációja, amely Plugor Sándor grafikái alapján született. Maguk a rajzok az előadás képi világában ugyan nem jelennek meg, Harsányi Attila színész testtartásával „utánozza” az egyes grafikákat, amelyek váltakozását a jelenetek közötti sötétség hangsúlyozza. A rendezőnő egyébként az Öregek könyvének kétnyelvű kiadását is tervezi, annak érdekében, hogy román nyelven is ismert legyen a két magyar szerző műve.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten