Az elmagányosodás drámája

Harold Pinter A gondnok című darabjával készül legújabb bemutatójára a marosvásárhelyi Spectrum Színház. Az előadás az alkotók szerint az emberi kapcsolatok bonyolultságáról, vonzásról és taszításról, befogadásról és elutasításról szól. 

Antal Erika

2015. október 26., 22:292015. október 26., 22:29

A kedd este 7 órától bemutatandó produkció rendezője Kovács Levente, aki a színészekkel – Szélyes Ferenccel, Kinda Szilárddal, Kovács Károllyal és Márton Katinkával –, illetve Török Violával, a társulat művészeti vezetőjével a hétfői beharangozó sajtótájékoztatón a darabválasztás jelentőségéről beszélt, arról, hogy miképpen illeszkedik az abszurd dráma abba az értékrendszerbe, amelynek képviseletét a Spectrum vállalta.

Az erdélyi kultúra „megidézésével” kezdte a társulat, repertoárjában Shakespeare-rel, Csokonaival, Moliére-rel, olyan színművekkel, amelyek hangulata, mondanivalója illeszkedett az úgynevezett erdélyiségbe. Ám ez az értékrendszer nem a befelé fordulást jelenti, hanem az egyetemes színházi kultúra iránti nyitást, amelynek minden ágát próbálja megmutatni a fiatal teátrum, ami most egy groteszk darabot visz a közönség elé.

Groteszk dráma mai kérdésekről

A gondnok már az 1960-as ősbemutatója idején mesterműnek számított az amúgy konzervativizmusáról elhíresült angol szakmai közvélemény körében. A darab olyan kérdéseket feszeget, amelyek mindenhol feltehetők, minden nap találkozunk azokkal a problémákkal, amelyek az egyének közötti kapcsolatokból, az elmagányosodásból adódnak. Szélyes Ferenc felidézte, hogy másodévesként a színművészeti főiskolán találkozott először a darabban, Kovács Levente, akkori tanára ezzel mentette meg őt és évfolyamtársát, jó barátját, Hunyadi Lászlót a kirúgástól, és elérte, hogy ne tanácsolják el őket újból a főiskoláról. Akkor két hónapot töltöttek el a darab próbáival, amelynek főszerepe álomszereppé vált számára.

Hogy mit jelent ma, annyi évtized után megformálni a vágyott szerepet? Szélyes úgy fogalmazott, hogy sokkal nehezebb, mint ahogy elképzelte. Ahhoz, hogy hiteles hajléktalant alakítson, hozzájárult mindaz, amit évek és évtizedek óta lát az utcákon, Marosvásárhelyen, Budapesten, de még Mikházán is. Ezek az emberek sokfélék, személyiségük összetett, gonoszság és jóság is lakozik bennük, ravaszság, a túlélés képessége, az életösztön, amire mind szükség van ahhoz, hogy az utcán életben maradhassanak.

Fiatal színészek új kihívás előtt

A fiatal Kinda Szilárd elmondta, örül, hogy végre nem hősszerelmest alakíthat, bár a rá osztott szerep – a testvérpár egyik tagja – távol áll tőle, egy érett figura, akit közel kell hoznia önmagához, hogy hiteles legyen a színpadon.

Kovács Károly, aki a másik testvért alakítja, úgy fogalmazott, a szerepe sokat segíti abban, hogy még többet megtudjon saját magáról. Ő egyébként három évvel ezelőtt találkozott a darabbal, és már akkor megtetszett neki a figura, amelyet most eljátszhat. A negyedik szerep – amely az első alakítása lesz Márton Katinkának – az eredeti darabban nem létezik, a rendező ötlete volt, hogy a csupán álmodozásban élő nőt megelevenítse.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten