Fotó: Iochom Zsolt
A VI. Székelyföld Napok rendezvénysorozat keretében a Székelyföld kulturális folyóirat idei díjait csütörtökön adták át a csíkszeredai Székelyföld Galériában.
2015. október 15., 22:412015. október 15., 22:41
A tizennyolc évvel ezelőtt alapított folyóirat nevében házigazdaként Lövétei Lázár László főszerkesztő köszöntötte a díjazottakat, valamint a megjelenteket és a támogatókat.
Szarka Gábor konzul, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának nevében köszöntötte a díjazottak mellett a Székelyföld szerkesztőit, akik „születésnapjuk alkalmából nem ajándékot várnak el, hanem ajándékot adnak munkatársaiknak”.
Idén Obrusánszky Borbála néprajzkutató, orientalista illetve Borsodi L. László költő, kritikus, a Márton Áron-gimnázium magyar szakos tanára részesült Székelyföld-díjban a folyóiratban megjelent írásaiért. A nem székelyföldi alkotónak járó Székely Bicskarend Díjat Szepesi Attila Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze vehette át. Az ígéretes pályakezdőknek járó Szabó Gyula Emlékdíjat Rigó Mihály, Homoródalmás polgármestere adta át Adorjáni Anna írónak.
Az ünnepelteket a Székelyföld periodika szerkesztői – Molnár Vilmos, Fekete Vince és Lövétei Lázár László – méltatták, a Székely Bicskarend adományozólevelét György Attila szerkesztő olvasta fel.
A Székelyföld-díjjal kitüntetett Borsodi L. László elmondta, 2003 körül jelent meg az első kritikája, ám a Székelyföldhöz való kötődése még korábban kezdődött, ami elsősorban Fekete Vince költőhöz fűződő barátságának köszönhető. Ugyanakkor köszönetét fejezte ki Molnár Vilmosnak a baráti biztatásokért, valamint a teljes szerkesztőségnek, hogy írásait méltónak találták a megjelenésre.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!