A budapesti Katona József Színházban vendégszerepel péntek este a a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata a Parasztopera című előadással.
2013. november 20., 18:472013. november 20., 18:47
„Pintér Béla és Darvas Benedek Parasztoperája az utóbbi idők egyik legizgalmasabb színpadi műve, a darabból készült első előadást pedig - a szerző rendezésében és szereplésével – több mint tíz éve játssza magyarországi és külföldi színpadokon Pintér Béla és Társulata – olvasható a Katona József Színház közleményében. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén februárban bemutatott előadását Szikszai Rémusz rendezte, aki szerint a darab lényege nagyon is ősi, hiszen a sorsot boncolgató archaikus történet a görög tragédiák hangulatvilágát idézi.
„Egy múltbeli tett a sorsod alakítójává válik” – magyarázta a darab bemutatásakor a rendező, aki szerint a Parasztopera egy nap, egy esküvő története, amely „az emberi lényt szánalmasan vicces és felemelően tragikus voltában jeleníti meg”. Darvas Benedek és Pintér Béla alkotásában egy balladai történetet dolgoztak fel operaformában. A darab zenéjének alapját az erdélyi magyar népdalok és a barokk vonószene adja. Mint a közleményben írják, a pozitív sajtóvisszhangot kiváltó temesvári feldolgozásnak „saját nyelve van.” A darab korábbi színpadra állítóitól – Pintér Bélától és Mohácsi Jánostól – eltérő módon, Szikszai Rémusz „kisrealista” szemlélettel közelít az eseményekhez. „Azzal, hogy kevésbé stilizál, a történetet a valóság felé tolva ábrázolja, afféle thrilleroperává avatja a darabot” – áll az ismertetőben. Az előadásban Kiss Attila, Tokai Andrea, Balázs Attila, Szikszai Rémusz, Lőrincz Rita, Tasnádi-Sáhy Noémi, Éder Enikő, Kocsárdi Levente, Aszalos Géza, Molnos András Csaba és Mátyás Zsolt Imre játszik. A díszletet Varga-Járó Ilona, a jelmezeket Kiss Julcsi tervezte, az előadás koreográfusa Katona Gábor, zenei vezetője Cári Tibor. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egy másik, Békeidő című produkciója is látható november végén Budapesten: a Hajdu Szabolcs által írt és rendezett darabot a Kortárs Drámafesztivál keretében nézheti meg a közönség a Jurányi Inkubátorházban 28-án és 29-én.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
szóljon hozzá!