„Félpénzzel” forog a Márton Áron-film

Egyelőre nem áll rendelkezésre a Márton Áron püspök életét bemutató nagyjátékfilm elkészítéséhez szükséges összeg fele sem, az ötletgazdák azonban bíznak a közösségi összefogásban.

Szabó Kamilla-Mária

2015. október 12., 19:192015. október 12., 19:19

Jelenleg az előkészületek zajlanak, a stáb rövidesen feltérképezi a helyszíneket, hogy februárban folytathassák a jelenetek felvételét.

A marosvásárhelyi Mustármag közösség kezdeményezte, közösségi összefogással készülő Zord idők csillaga című nagyjátékfilm első, őszi jeleneteit szeptember első hetében vették fel Csíkszereda közelében, a legendás püspök szülőfaluja, Csíkszentdomokos melletti Pásztorbükkön. A jelenetben Márton Áron – akit a csíkszeredai születésű kolozsvári színész, Bogdán Zsolt alakít – és Kurkó Gyárfás író-politikus – a temesvári színházban játszó Bandi András Zsolt megformálásában – szekerekkel hajtanak ki a hegyre, a Báthori Endre bíboros-fejedelem meggyilkolásának helyét jelző emlékkereszthez.

A világháborúból hazatért, hivatását kereső fiatal ekkor találkozik a Pásztorbükk fölött levonuló juhsereggel, később ez is ahhoz segíti, hogy elvállalja a „pásztori” feladatot. A filmben alig egy percet kitevő jelenet felvételét követően nem tudták megmondani, mikor folytatják a forgatást, mivel az előkészületek, a jelenetek megszervezése hosszas folyamat.

Eperjes Károly Adorján Károly szerepében

Érdeklődésünkre azonban Kányádi Orsolya sajtófelelős arról számolt be, hogy februárban folytatják a felvételt, addig a lehetséges helyszínek feltérképezésével foglalkoznak. A Csíkszentdomokos környéki helyszínek mellett érinteni fogják a Márton Áron életéhez kapcsolódó főbb helyeket, többek között Gyulafehérváron is forgatnak majd.

Bogdán Zsolt és Bandi András Zsolt mellett a népszerű magyarországi színész, Eperjes Károly is szerepet vállalt a filmben, ő Adorján Károly, a kommunista hatalom által támogatott pap karakterét alakítja. Péter bácsit Fülöp Zoltán csíkszeredai színművész alakítja. A forgatókönyvet Papp László római katolikus plébános írta, rendezője a magyarországi Béres László, operatőre Mayer Zoltán, társproducere Kindl Gábor.

A nagyvállalkozókat is megkeresik

„Pozitívan csalódtunk az emberekben, hiszen nagyon sokan segítettek. Farkaslakán például az egész településen gyűjtöttek. Amúgy a filmkockajegyek kiváltásával gyűlt a legtöbb pénz, egyelőre vállalkozók nem ajánlottak fel nagyobb összegeket” – számolt be a sajtófelelős. A nagyvállalkozókat most keresik fel, Csíkszeredában már egyeztet is egyik kollégájuk. Egyelőre a tervezett költségvetés (4,5 millió lej) fele sem áll a rendelkezésükre, de bíznak benne, hogy időben meglesz a szükséges összeg.

Az adakozni vágyók továbbra is vásárolhatnak filmkockajegyeket, de bármelyik katolikus plébánián is leadhatják adományaikat. A csíkszeredai Merkúr áruházon kívül 5, 10 és 50 lej értékű filmkockajegyeket a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro szerkesztőségében (Csíkszereda, Fortuna Park sétány, 2/A) is válthatnak az érdeklődők. Az előkészületek mellett a Mustármag megújulásszolgálat folytatja Márton Áron misszióját is, továbbra is végeznek zenei szolgálatot, több helyszínen mutatják be a Népemért vállalom című zeneművet, amely tulajdonképpen a Zord idők csillaga című film alapja. Legközelebb a zetelaki katolikus templomban adják elő a zeneművet, majd Szebenben és Gelencén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten