2009. december 08., 10:202009. december 08., 10:20
Ugyancsak aranyvasárnap, a Katolikus válaszok sorozatban Székely János püspök értekezik olyan, a szélesebb közvéleményt is foglalkoztató kérdésekről, mint a Biblia hitelessége, az apokrif evangéliumok, vagy éppen a közelmúltban sok vitát kiváltó A Da Vinci- kód című könyv (11.05 m1, 15.05 m2).
A vasárnapi Evangélikus magazin összeállítása is az ünnepkörhöz kapcsolódik. A karácsony misztériumát kereső, az adventi várakozásban élő hívek gondolatait fogalmazza meg interjúkkal, hiteles példák bemutatásával (11.45 m1, 14.05 m2).
A karácsonyi éjféli szentmisét a Magyar Televízió a budapesti irgalmas rendi kápolnából közvetíti. A szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond Kozma Imre irgalmas rendi szerzetes. „Hozzánk, tanácstalan, nyugtalan emberekhez – akiket a gazdasági válság miatt fekete karácsonnyal is riogatnak – egy hihetetlen üzenet érkezett.
Van számunkra Megváltó, aki meg akar gyógyítani, meg akar menteni bennünket. Belekapaszkodhatunk, mint egy horgonyba, rábízhatjuk magunkat, s közben csillagként mutatja az utat” – idézett a híveknek megfogalmazott gondolataiból a rend vezetője.
A református karácsonyi ünnepi istentiszteletet december 25-én, délelőtt 11 órakor, a fasori református templomból egyenes adásban közvetíti az MTV mindkét csatornája. Végh Tamás lelkipásztor igehirdetését János evangéliumának szavaira építi: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az őegyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz ő benne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen.” A lelkipásztor bibliai magyarázatában kifejti: „Isten Jézus személyében a földre telepítette a mennyországot. Olyan forrást nyitott, amelyből élet, erő, áldás, segítség árad mindennapi életünkbe.”
Karácsony napján XVI. Benedek pápa hagyományos karácsonyi üzenetét és Urbi et Orbi áldását közvetíti Rómából délben a Magyar Televízió.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.