A Louvre-ban állítják ki a csíkszentkirályi Simon Norbert egyik fényképét

Jövő hét elején a világhírű párizsi Louvre Múzeumban állítják ki a csíkszentkirályi Simon Norbert egy fotóját az Exposure Award nevű nemzetközi fotópályázat kiállításán. A székelyföldi fiatalember már útban van Párizs felé, hogy részt vehessen a hétfői kiállítás-megnyitón.

D. Balázs Ildikó

2015. július 08., 18:112015. július 08., 18:11

„Beküldtem a Flora című sorozatomat az Exposure Award fotóversenyre, és június közepén kaptam egy e-mailt, hogy a zsűri beválasztotta az egyik képemet a kiállítás darabjai közé. Egy hétig nem is hittem el, aztán beszéltem a magyarországi Borsi Flórával, akinek szintén beválasztották egy fotóját, és ő erősítette meg, hogy a hír igaz. Bennem ekkor csapódott le, hogy a Louvre-ban lesz egy képem. Persze, hogy örültem és büszke vagyok” – mesélte lelkesen az alig húszesztendős Simon Norbert.

Mint hozzáfűzte, a fotóversenyre szerte a nagyvilágból mintegy négymillió pályamunka érkezett, a július 13-án Párizsba megnyíló kiállításra száz fotót választottak be, de természetesen díjakat is osztanak.

Az első díjat például egy Mexikóvárosban élő fotós nyerte, ő 15 ezer dollárt kap, illetve egy hetet tölthet a szervezők költségén Párizsban. „Díjat nem nyertem, de számomra nagyon sokat jelent, hogy egy fotómat beválogatták a kiállítás anyagába” – fogalmazott Simon Norbert.

Új keletű hobbi

A csíkszentkirályi fiatalember jelenleg a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem film, fotó, média szakának másodéves hallgatója. A fotózás iránti érdeklődése mondhatni új keletű, hiszen alig négy éve kezdett bele. „Mindig érdekelt a fényképezés, de tulajdonképpen nem is tudtam, miről szól. Decemberben lesz immár négy éve, hogy fotózni kezdtem, akkor vettem meg az első gépemet. Ma már arra törekszem, hogy minél többet hozzak ki belőle. Sokat tanultam az egyetemen is a fotózásról, de a tanulás mellett folyamatosan dolgoztam a saját projektjeimen” – magyarázza.

Simon Norbert divat- és portrésorozatai eddig már több neves külföldi magazinban – többek között a Dark Beauty, a Solis, az Elegant és az Institute nevű kiadványokban – láttak napvilágot. „A Vogue magazinnak van egy fényképbeküldő oldala, ott eddig már 18 fényképemet fogadták el, és szerződést is ajánlottak, amely révén a Vogue támogatásával árulhatom a fényképeimet” – mesélte a fiatal fotós.


Világító arcok

A párizsi kiállításra kiválasztott fotó a Flora című sorozat része, amelyet februárban készített Simon Norbert, a fotózás során pedig UV-fényeket és UV-s arcfestéket, világítósminket használtak. A sminkes Merka Bea volt, a modellek pedig Nagy Petra és Veres Noémi, Gudana Otília pedig virágdíszeket készített a fotózáshoz. A sorozatot egyébként nemrégiben Csíkszeredában, a Csíki Játékszín előterében is kiállították.

„A portrésorozattal a két végletet, a »jót« és a »rosszat« próbáltuk ábrázolni a sminkkel, a virágdíszekkel, a színekkel” – meséli a fiatalember. Beszélgetésünk során azt is elárulta, egy-egy sorozat készítését több hónap tervezés előzi meg, és általában két hónap alatt készül el egy projekt. Ezután következik egy másfél hetes válogatás, igyekszik úgy válogatni össze a fotókat, hogy a sorozatnak legyen eleje és vége, legyen egyenletes és arányos. Mint mondja, hozzá inkább a portréfotózás és a szürreális látásmód áll közel. „Egyedit és különlegeset próbálok létrehozni. Nem vagyok eseményfotós, szeretek elrugaszkodni a realitástól” – tette hozzá.

Azt is bevallotta, hogy szeretne a későbbiekben a fotózásból megélni. „Próbálok minél több helyre küldeni fotókat, hogy megismerjenek, és később nagyobb eséllyel kapjak munkát, lehetőleg külföldön” – mondta Simon Norbert. Addig is, ha teheti, magával viszi fényképezőgépét, „nehogy lemaradjon egy érdekes pillanatról”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten