2010. február 08., 10:282010. február 08., 10:28
A színifőiskolák Nagykárolyban rendezendő nemzetközi találkozója (SPOT) keretében a partiumi kisváros kultúrházának munkatársai idén tavasszal országos körutat szerveznek a burghauseni Athanor Akadémia fiatal művészeinek. Paul Sarvadi, az intézmény kulturális referense lapunk kérdésére elmondta, nagy megtiszteltetés és kiváló ugródeszka számukra ez a felkérés.
„A romániai származású David Esrig és tanítványai szakmai elismerésnek örvendenek európai színházi berkekben. Különösen fontos számunkra, hogy nem egy országos hírnevű turnészervező céget, hanem a mi csapatunkat bízták meg a körút előkészítésével” – számolt be Sarvadi. A nagykárolyi dramaturg szerint a májusban induló, többállomásos körúttal azokat a nagyobb egyetemi városokat célozzák meg, amelyekben már komoly hagyománya van a színészképzésnek.
„A 15 fős német társulat Gellu Naum Megfáradt apám (Mein müde Fater) című szürrealista drámáját turnéztatja nálunk. A darab érdekessége, hogy egy 77 oldalas vers adaptációja, az előadás pedig egyedülálló vizuális színpadi elemeket tartalmaz, amelyek technikai hátterének felszerelése másfél napig tart” – részletezte a turnészervező „A burghauseniek az előadások mellett több konferenciát és workshopot is terveznek a főiskolások számára. „Esrig profeszszor és csapata a szürrealista színházat szeretné népszerűsíteni nálunk” – fogalmazott Sarvadi, aki azt is elmondta, hogy az előadás német nyelvű, de látványát tekintve annyira szuggesztív, hogy akár szöveg nélkül is élvezhető.
A tervek szerint az Athanor Akadémia színészei először Kolozsváron lépnének színpadra május első hetében, majd a hónap közepén a negyedik kiadáshoz érkező craiovai Euroregionális Színházfesztiválon lépnének fel. „Ezt a seregszemlét kétévente rendezik meg. Az idei fesztivál központi témája Shakespeare Hamletje lesz – tematikailag és érzésvilágát tekintve is szervesen kapcsolódik a nagy klasszikushoz a német előadás” – fejtette ki Sarvadi, aki Marosvásárhelyt, Bukarestet és Temesvárt említette további helyszínekként.
A kincses városban Esrig előadásokat tart a modernkori és a szürrealista színház sajátosságairól. A romániai Athanor-turnén bemutatják azt a kötetet, amely a Naum-vers szövegét, továbbá archív fotókat és Esrig visszaemlékezéseit tartalmazza – a szakember a 60-as években, itthon együtt dolgozott a szerzővel.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.