Fotó: Iochom Zsolt
Mintegy húsz százalékkal többen vettek részt a fesztiválon a tavalyihoz képest, közel 2000 személy látogatott el a Mikó-várban tartott rendezvényre – mondták a Csíki Jazz fesztivál szervezői, akik hétfőn tartottak kiértékelő sajtótájékoztatót a hétvégén hetedik alkalommal megtartott zenei eseményről.
2015. augusztus 24., 17:472015. augusztus 24., 17:47
„A szempontok minden évben ugyanazok: legyen helyi banda, tradicionális zene, külföldi fellépő stb., mégis idén sikerült a legjobban megfelelni minden korosztály elvárásainak. A közönség felállva tapsolt a Random Trip vagy a Lars Danielsson Trió fellépésein, de a tradicionális dzsesszt játszó zenekarokat is örömmel fogadták. Régebben sokan feltették a kérdést, hogy miért kell a Székelyföldre dzsesszfesztivál, hiszen nem a sajátja a székelynek a dzsessz. Ez a kétkedés mára teljesen eloszlott” – mutatott rá Szilágyi Nóra főszervező.
A szervezők úgy vélik, a fesztivál most már megáll a saját lábán, ez volt az első év, amikor a főszervezőnek már nem kellett „koldulnia”, mivel a szponzorok, támogatók, segítők maguktól ajánlkoztak. Könnyebben nyertek a pályázatokon is, ugyanakkor a megyei és a helyi önkormányzat is jelentős összeggel támogatta a fesztivált. Sokan jelentkeztek ugyanakkor, hogy segítenek a szervezésben, így idén Mircea Colceriu koordinálta a csapatot, Fekete Bernadetta pedig a zenekarok kísérőit igazgatta. Ugyanakkor közel 30 önkéntes segített abban, hogy zökkenőmentesen működjön minden.
A koncertek után a zenekarok és a közönség az Ólommadár kávézóba vonultak, itt az éjszakai jam sessionök remek alkalmat teremtettek arra, hogy a világhírű zenészek és a közönség együtt zenéljen, vagy más-más formációk muzsikusai álljanak együtt a színpadra. Egyik éjjel a jelenleg zajló Free Camp képzőművészeti alkotótábor résztvevői az improvizált zenére improvizáltak, „képpé varázsolták a zenét”, közösen készítettek el egy alkotást, miközben zajlott a jam session.
A fesztivál ideje alatt ugyanakkor a CreArt pályázat keretében létrejött, dzsesszzenére készült alkotásokat is meg lehetett tekinteni. A szervezők érdekességképpen még elmondták, a Harmopan Rt. dzsessz-fánkkal és egy, külön a fesztiválra kitalált sós-sajtos süteménnyel is kedveskedtek a fesztivál résztvevőinek.
Alig ért véget a fesztivál hetedik kiadása, máris a nyolcadikat szervezi Szilágyi Nóra és csapata. A program kialakításakor a főszervező mindig konzultál a fesztivál művészeti tanácsadójával, Sárik Péterrel. „A tradicionális dzsesszt játszó bandánk már megvan, két-három sztárfellépő neve is felmerült már” – magyarázta a főszervező. A következő évben Maros megyébe és Kovászna megyébe is szeretnének a fesztivál keretében koncerteket vinni, ugyanakkor a fesztivál időpontját szeretnék egy-két héttel korábbra tenni.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!