A csendes, intim zene reneszánsza

•  Fotó: Ádám Gyula

Fotó: Ádám Gyula

A Csíkszeredai Régizene Fesztivál vasárnapi, utolsó napján a franciaországi Lacertae együttes műsorában egy különleges és ritka hangszer, a szerpent szólalt meg, ugyanakkor egyéb, a mai ember számára különös hangszerek is megszólaltak a fesztiválon.

Péter Beáta

2015. július 12., 19:322015. július 12., 19:32

Filip Ignác, a fesztivál igazgatója szerint a régizene-mozgalom a két világháború között indult Hollandiában és Németországban talán annak köszönhetően, hogy az új, kortárs műzene és a hallgatóság között „szakadék keletkezett”. „Huszadik századi sajátosság, hogy régizenét játszunk, azelőtt nem volt ilyen a történelemben, mert mindig kortárs zenét játszottak. Egy bizonyos alkalomra megírták a zenét, eljátszották, félretették” – magyarázta Filip Ignác.

Mint mondta, a régi muzsikák újrafelfedezésével párhuzamosan újra felfedezték azokat a hangszereket is, amelyeken ezeket a műveket annak idején játszották. Kutatások indultak arra nézve, hogy a régi korokban hogyan is értették, értelmezték a zenét, és eredetileg a művek miként szólalhattak meg.

Kezdetben, a huszadik század elején romantikus stílusban játszották a régizenét, a romantika hangszereivel, annak felfogása szerint. A második világháború után aztán jónak látták visszatérni a régi hangszerekhez, és amennyire lehet, „belebújni a korabeli emberek bőrébe”. Elolvasták a régi tudományos írásokat, hangszeriskolák történetét, és kialakult egy felfogás, hogyan is kell játszani a régizenét.

„Ha az ember egy régi hangszert vesz a kezébe, akkor egy kicsit másképp is gondolkodik, másképp érez, mivel mások a lehetőségei az adott hangszerrel. Ennek a fajta zenélésnek olyan reneszánsza lett mostanra egész Európában, hogy iskolákban oktatják, és nagyon sok ilyen jellegű fesztivált szerveznek. Sok-sok együttes is alakult, és ennek is lett egy sztárrétege, mint bármelyik zenei stílusnak” – fejtegette a csíki rendezvény igazgatója.

Természetesen a középkornak, a reneszánsz és barokk kornak is megvoltak a sajátos hangszerei. Általános jellemzőjük, hogy halkan szóltak ezek a hangszerek. „Valószínű, a világban sem volt ilyen sok zaj mint most, sem motorzaj, sem számítógép. Például a lant és a csembaló is halk. A hangszereken bélhúrok voltak fémbevonat nélkül, és ez már eleve egy puhább, lágyabb hangzást eredményez. A fúvós hangszerek, a fuvolák, furulyák is halkabban szóltak” – avatott be Filip Ignác. Elmondta, voltak kifejezetten hangos hangszerek is, a trombiták és a dobok. Ezekkel lelkesítették az embereket legtöbbször egy-egy csata előtt.

A tizenkilencedik század vége felé egyre nagyobb lett az igény a hangosabb zenére, a bélhúrokat fémmel vonták be, és minden hangszerépítő azt kereste, hogyan lehetne hangosabbá tenni a zenét. „Ez az igény ma is megvan. Ezt általában úgy szokták elérni, hogy a húrokat magasabban hangolják fel, jobban megfeszítik őket, így erőteljesebb lesz a hangzásuk. Az, hogy a régi hangszerek és zene reneszánszát éljük, azt mutatja, hogy valami fontos elveszett, amit most újra fel akarunk fedezni. Az intim hangulatú, csendesebb zenék reneszánsza ez. Azért nem használunk a fesztiválon erősítést, mert az a hangerőt felerősíti ugyan, de épp az intim jellege vész el így a muzsikának, ami tulajdonképpen a lényege” – mutatott rá Filip Ignác.

Mint mondta, talán annak, aki először hall ilyet, unalmasnak tűnhet, de sokszor öt-tíz perc elég arra, hogy az agy és a fül ráhangolódjon erre a stílusra. „Aki viszont megérzi és megérti, hogy itt egy keskenyebb sávon van a sok-sok érzelem felsorakoztatva sok-sok finom árnyalattal, az egyre jobban megszereti a régizenét” – tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten