33 művész gobelinjei a vásárhelyi Kultúrpalotában

Harminchárom magyarországi kárpitművész állítja ki reprezentatív alkotásait pénteken a marosvásárhelyi Kultúrpalotában a mintegy hetven tagot számláló Magyar Kárpitművészek Egyesületének képviseletében. A munkák között két monumentális méretű közös alkotás, az Európa fényei és a Duna-Limes című gobelin is szerepel.

MTI

2013. augusztus 19., 18:512013. augusztus 19., 18:51

2013. augusztus 19., 18:532013. augusztus 19., 18:53

Harminchárom magyarországi művész munkáit állítják ki Magyar kárpitok címmel a marosvásárhelyi Kultúrpalotában augusztus 23. és szeptember 26. között. Balogh Edit kárpitművész, a Magyar Kárpitművészek Egyesületének elnöke, a kiállítás kurátora elmondta az MTI-nek, hogy az erdélyi művészekkel már két évtizedesek a kapcsolatok. Nagy Dalma és Kozma Rozália gobelinművész például gyakran állít ki Magyarországon.

Tavaly 12 marosvásárhelyi és kolozsvári művész mutatkozhatott be a Szombathelyi Textilművészeti Triennálén, most az erdélyiek hívták vissza a magyarországi alkotókat. A kurátor – aki maga is marosvásárhelyi származású, képzőművészeti tanulmányait pedig a kolozsvári Ion Andreescu Képző- és Iparművészeti Főiskolán végezte – megjegyezte, hogy 33 gobelinművész egyéni munkáit állítják ki, de az alkotások között van két monumentális közös kárpit.

Az egyik az Európa fényei című alkotás, amelynek elkészítésében 15 művész vett részt. Témája a világűrből készült fénytérkép alapján ezüstszállal szőtt Föld és benne Európa fényei. A gobelint 2011-ben, Magyarország soros EU-elnöksége idején mutatták be Strasbourgban, az Európa Tanács épületében.

A másik közös alkotás a Duna Stratégiához kapcsolódva készült el 26 művész közreműködésével. A Duna-Limes című, kékes, zöldes faktúrájú, nagyméretű gobelinen arany színnel szőtték a folyót. A művet tavaly, a Szombathelyi Textilművészeti Triennálén mutatták be a közönségnek. Marosvásárhelyen most először állítanak ki a magyarországi művészek, akik nagy méretű, reprezentatív munkákat adta be a tárlatra. A palota négy termét fogják megtölteni a magyar kárpitok - tette hozzá Balogh Edit.

A Magyar Kárpitművészek Egyesületének 1996-os megalakulása óta fogja össze és képviseli azokat a magyarországi és a külhoni magyar kárpitművészeket, akik a 14. században Franciaországban kidolgozott és később egész Európában elterjedt gobelin kárpitszövési technika folytatói és megújítói. Az egyesület mintegy hetven tagot számlál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok

Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film
2025. augusztus 08., péntek

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek

Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek
2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban