Szonja Joncseva bolgár szoprán és Ştefan Pop román tenor nyerte el idén a fiatal tehetségek számára Placido Domingo által alapított és levezényelt Operalia énekverseny fődíjait. A milánói Scalában megrendezett egyhetes, nagy presztízsű versenyben való részvétel önmagában véve is komoly lökést adhat a negyven induló operakarrierjének.
Teodora Enache és a The Darius Brubeck Quartet dzsesszkoncertjére kerül sor a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében pénteken este 8 órakor. Teodora Enache és a The Darius Brubeck Quartet zenekar tagjai – Darius Brubeck, zongora (USA), Mike Rossi, szaxofon (Dél-Afrika), Matt Ridley, nagybőgő (Anglia), Wesley Gibbens, dobok (Anglia) – első ízben lépnek fel a kincses városban ebben a felállásban.
A Budapesti Filharmónia koncertmestere, ifj. Koppándi Jenő nemrég szülővárosában, Csíkszeredában koncertezett a Csíki Kamarazenekarral, a 40 éves csíkszeredai művészeti oktatás tiszteletére.
„Túl kell emelkedni a mítoszokon. A szocialista mítosz szerint: az igazi magyar irodalom a kommunista korszakban alakult ki, a másik mítosz szerint – amely ’89 után keletkezett – minden irodalmat el kell utasítani, ami a kommunizmus évtizedeiben született. Mindkét mítoszt elutasítottam” – jelentette ki Pomogáts Béla irodalomtörténész (képünkön) Magyar irodalom Erdélyben (1918–1968) című művének kolozsvári bemutatóján.
A kilencedik alkalommal, május 28. és június 6. között megrendezendő TIFF Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon 12 nagyjátékfilm versenyez a Transilvania Trófea fődíjért. A Kolozsváron szervezett nagyszabású filmmustra szervezői azt ígérik, hogy az idei fesztivál versenyfilmjei rendkívül látványosak és változatosak lesznek.
Antal Éva füzesabonyi (Magyarország) festőművész tárlatát nyitották meg pénteken a szatmári megyeháza galériájában. Gergely Csaba szatmárnémeti festőművész, a galéria vezetője megnyitóbeszédében elmondta, a legtöbben értetlenül fogadják kezdeményezésüket, amely a megyei és városi közigazgatási épületek előcsarnokát kiállítótermekké alakítja.
Megkezdődtek a Mediawave nemzetközi film- és zenei fesztivál eseményei pénteken este Szombathelyen. A huszadik, jubileumi fesztiválnak először ad otthont a vasi megyeszékhely, a filmszemle versenyprogramjába a 81 országból beérkezett 1173 nevezés közül végül 72 alkotás, játék-, kisjáték-, animációs-, kísérleti és dokumentumfilm került be, de az érdeklődők megtekinthetik az elmúlt 20 év legjobbnak ítélt fesztiválfilmjeit is.
Munkácsy Mihály, Barabás Miklós, Székely Bertalan, Szinyei Merse Pál – csak néhány név azok közül a festőóriások közül, akik nélkül a magyar festészet nem létezne, és akiknek alkotásai a múlt hét elején érkeztek Csíkszeredába. Az immár ötödik, a hét végén nyílt, 19 alkotót felvonultató nagyszabású tárlat megszervezésében nagy szerepet játszott a Csíki Székely Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria hagyományosan jó szakmai kapcsolata, hiszen a...
Bár Erdélyben leginkább rádiós műsorvezetőként, a Játék és muzsika tíz percben című sorozat házigazdájaként ismerik, ezúttal a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban költőként, zenészként mutatkozott be a jövőre nyolcvanadik életévét töltő Czigány György.
Szerdán indította útjára második kultúrkaravánját a Szatmár megyei önkormányzat. A tavalyi karavánhoz hasonlóan idén is a tanácsnak alárendelt megyei kultúrintézmények képviseltetik magukat a több települést érintő, több mint egy hónapig tartó rendezvényen.
A főként prózájáról és verseiről ismert Háy János volt a Kolozsvári Állami Magyar Színház vendége tegnap, akit ezúttal drámaíróként is bemutattak a közönségnek. Az író elmondta, meglepő volt számára, hogy a rendezvény plakátján drámaíróként szerepel, hiszen ő maga íróként határozza meg magát, aki a dráma műfajában is alkot.
Pál-Antal Sándor volt a vendége kedden este a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságnak. A találkozón a nyugalmazott főlevéltáros Marosvásárhely története I. – A kezdetektől 1848-ig című kötetét mutatták be, amely a Mentor Kiadó gondozásában jelent meg.
Lánc-lánc gyermeklánc címmel indít kisriportsorozatot a Román Televízió Kolozsvári Területi Stúdiójának regionális magyar adása mától. Bardócz Sándor, a regionális magyar adás főszerkesztője lapunknak elmondta, az új sorozat minden részében egy-egy rossz körülmények között lévő mezőségi óvodai csoportot mutatnak be.
A Festum Varadinum rendezvénysorozatok elmúlt hét évét összesíti az az emlékkönyv, amelyet tegnap mutattak be a Nagyváradi Állami Filharmóniánál. A kötet szerkesztője, Fleisz János történészprofesszor azt mesélte, a könyv ötlete már évekkel ezelőtt megszületett, de csak most válhatott valóra az elképzelés.
Több erdélyi városban is rendezvényekkel készülnek a tánc világnapjára, amelyet 1983 óta minden évben Jean Georges Noverre táncvirtuóz születésnapján, április 29-én ünnepelnek.
A mocskos világtól megszabadító tisztaságot sugároznak Ferenczy Béla képei – értékelte a nagyváradi grafikusművész kiállítását a megnyitón Barabás Zoltán, a Partiumi Magyar Művelődési Céh elnöke.
Hétfőn este érkezett Csíkszeredába a magyar festészet 19. századi remekműveiből válogatott hatvankét darabos műtárgygyűjtemény, amelyből rövid időn belül immár az ötödik nagyszabású kiállítás nyílik a Csíki Székely Múzeumban.