Fotó: Veres Nándor
A koronavírus és az influenza vírus kombinációja, azaz a flurona ellen is hat az oltás – állítja a virológus.
2022. január 04., 11:452022. január 04., 11:45
2022. január 04., 12:292022. január 04., 12:29
Kis Zoltán, a magyarországi Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) virológusa szerint, ha megfertőződünk is az influenzavírussal vagy a koronavírussal, az oltások nagyban csökkentik a súlyosabb tüneteket. A virológus az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában elmondta, az NNK referencialaborjában is találtak már olyan mintát, amelyben a koronavírus mellett más légúti kórokozó – mint az óriássejtes vírus vagy az adenovírus – is kimutatható volt.
Kis Zoltán kifejtette: egy amerikai tanulmány félmillió koronavírusos beteget vizsgált és megállapította, hogy három százalékuknak a mintájában a koronavírus mellett megtalálható volt az influenzavírus is. Felhívta a figyelmet:
Arra a kérdésre, hogy ez okozhat-e súlyos megbetegedést, azt válaszolta, mindkettő tud önmagában súlyos megbetegedést okozni, de főleg az oltatlanoknál. Az amerikai tanulmányra hivatkozva azt mondta, azok között, akik bekerültek a kórházba és kettős fertőzésük volt, nagyobb eséllyel fordultak elő légzési problémák, mint aki az influenza vagy a koronavírus ellen be volt oltva.
Arra, hogy ha a két vírus hasonló tüneteket okoz, hogyan lehet megkülönböztetni őket, azt válaszolta, ez sok esetben nem lehetséges, ezért fontos, hogy akinél felmerül a gyanú, az teszteltesse magát. Mint mondta,
A legtöbb eset azonban nem ilyen, azoknál marad a mikrobiológiai teszt, fogalmazott. A szakértőt arról is kérdezték, miért veszélyes, ha nem ismerik fel az egyik fertőzést. Erre Kis Zoltán azt mondta, az veszélyes, ha az influenzát felismerik, de a koronavírust nem, mert akkor a beteg nem kerül karanténba és továbbadhatja azt.
Megjegyezte: az NNK laboratóriumában az influenzagyanú miatt bekerülő mintákat automatikusan megnézik koronavírusra is. A virológus kiemelte az oltás fontosságát: ha megfertőződünk is az influenzavírussal vagy a koronavírussal, az oltások nagyban csökkentik a súlyosabb tüneteket.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint „elképzelhetetlen és elfogadhatatlan” lenne a rendszerváltás Iránban.
Megérkezett péntek reggel Romániába 121 román állampolgár és családtagjaik, akiket a közel-keleti konfliktusövezetből menekítettek ki a hatóságok.
Ukrajnának továbbra is „teljesen indokolt” veszteségeket kell okoznia Oroszországnak a fokozódó agresszióval szemben – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök esti beszédében.
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek – közölte Karoline Leavitt elnöki szóvivő.
Az Európai Bizottság álláspontja szerint, ha az EU gyorsan, hatékonyan és stratégiailag kíván fellépni, akkor a minősített többségi szavazásra kell áttérni az egyhangú döntéshozatalról – közölte a kutatásért és innovációért felelős uniós biztos.
Oroszország „a lehető leghamarabb” véget akar vetni az ukrajnai háborúnak, lehetőleg békés eszközökkel, és kész folytatni a tárgyalásokat, feltéve, hogy Kijev és nyugati szövetségesei hajlandóak erre – mondta Vlagyimir Putyin elnök.
Állásfoglalást fogadott el a szerdai strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament, amelyben többek között javasolja a EU helyreállítási finanszírozásának (RFF) meghosszabbítását az előrehaladott állapotban lévő beruházások számára.
Donald Trump jóváhagyta az Irán elleni támadás terveit, de még nem hozta meg a végleges döntést arról, hogy csapást mér-e az országra – jelentette a CBS.
Miközben számos iráni nukleáris létesítmény megsínylette az Izrael által pénteken indított támadást, amelynek célja, hogy megakadályozza a perzsa államot az atombomba kifejlesztésében, egy létesítmény ellenáll: a fordói urándúsító üzem.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos tagállami, köztük a magyarországi megsértése miatt – tájékoztatott az uniós parlament szerdán.
szóljon hozzá!