Üzenet a túlvilágról

A lövöldözések között készült filmeket, fotókat és írásokat küldött a médiának a blacksburgi tömeggyilkos. Mélyen gyökerező gyűlölet és harag árad azokról a videofelvételekről, amelyeket az NBC amerikai tévétársaságnak küldött Cso Szung-Hui, aki 32 emberrel végzett hidegvérrel hétfőn a Virginia Műszaki Egyetemen. A dél-koreai diák a szegények védelmezőjeként tüntette fel magát, és kikelt a gazdagság, a dőzsölés és a bujaság ellen – közölte az NBC.

Gazda Árpád

2007. április 20., 00:002007. április 20., 00:00

A tévétársaság szerdán számolt be arról, hogy a feltételezett elkövető az említett videofelvételt, valamint fényképeket és a sérelmeit ecsetelő zavaros írásokat tartalmazó csomagot küldött az NBC New York-i székhelyére. A küldemény szerdán érkezett meg, s a tévétársaság azonnal továbbította az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI).

A küldemény kísérő okmányain látható postai bélyegző szerint Cso Szung-Hui a vérengzés közben adta fel a csomagot: azt követően hogy az egyetem kollégiumában végzett két diáktársával, illetve azelőtt, hogy átgyalogolt a campus másik végén lévő tantermekhez, és ott agyonlőtt 30 diákot és oktatót, majd öngyilkos lett. A küldemény a tévesen feltüntetett postai irányítószám miatt csak szerdán érkezett meg az NBC-székházba. A küldemény 23 oldalas „vádiratot” tartalmazott, amelyben az egyetemista sérelmeit ecsetelte, és csodálattal beszélt arról a két diákról, akik 1999-ben a Colorado állambeli Columbine középiskolában tizenkét diákot és tanárt lőttek agyon. A csomagban 28 videofelvétel is rejlett.

„Nektek köszönhetően úgy halok meg, mint Jézus Krisztus, hogy példámmal lelkesítsem a gyengék és védtelenek következő nemzedékeit” – hangoztatta Cso az egyik felvételen, amelyet az NBC, majd más televíziók is bemutattak. „Százmilliárd alkalmatok és utatok volt, hogy a mai napot elkerüljétek. De ti úgy döntöttetek, hogy kiontjátok a véremet. Sarokba szorítottatok, és csak egyetlen kiutat hagytatok számomra. Most vér tapad a kezetekhez, és soha nem fogjátok lemosni” – folytatja a diák a hétfői vérengzésre utalva.

A csomag 43 fényképet is tartalmazott, közülük 11 felvételen Cso fegyvert szegezett a kamerának, más fényképeken kalapáccsal vagy késsel a kezében látható. n Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke
2025. augusztus 21., csütörtök

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit
2025. augusztus 21., csütörtök

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról

Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról
2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin