Újabb uniós bonyodalmak

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

A németek engedményt tettek a lengyeleknek az EU-alkotmány ügyében, de a britek bekeményítettek. Az Európai Unió soros német elnöksége kisebb engedményt tett az EU-alkotmány ügyében a szavazási súlyok rendszerének módosítását követelő Lengyelországnak. Noha a tagállamok elé terjesztett javaslatcsomagjában az eredeti alkotmányban szereplő kettős többség alkalmazását szorgalmazza, a kiszivárgott hírek szerint egy lábjegyzetben elismeri, hogy ezt az indítványt két delegáció (a lengyel és a cseh) ellenzi, s ezek azt akarják, hogy a kérdést vitassák majd meg az alkotmány helyére lépő szerződés megszövegezésével megbízandó kormányközi konferencián.

Gazda Árpád

2007. június 21., 00:002007. június 21., 00:00

Ezt a német lépést az előkészítő tárgyalásokkal megbízott egyik lengyel delegátus („serpa”), Marek Cichoki az országuk felé tett első lépésnek nevezte. Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfő pedig a Bild című német lap tegnapi számában közölte: „jelen pillanatban csak azt akarjuk elérni, hogy vita kezdődjön a szavazati súlyok elosztásáról”. A német elnökség javaslata a briteknek is felkínál egy engedményt. Miközben London ellenzi, hogy a rendőri és igazságügyi együttműködés területén növekedjen a minősített többséggel meghozható döntések száma, a német dokumentum felveti annak lehetőségét, hogy a britek kimaradhatnak ebből az együttműködésből. Ugyanakkor az EU alapjogi chartájának ügyében a német elnökség kitart amellett, hogy az jogilag kötelező érvényű legyen – miközben London ezt is elfogadhatatlannak mondja. Berlin végül tesz egy engedményt a hollandoknak, akik a nemzeti parlamentek hatáskörének szélesítését sürgetik uniós kérdésekben: felveti, hogy hosszabbítsák meg azt az időszakot, amelyet az egyes országok törvényhozása kapna az uniós jogszabály-ervezetek megvizsgálására, annak eldöntésére, hogy ezek a dokumentumok nem sértenek-e nemzeti jogköröket. A kiszivárgott hírek szerint egyébként a serpák kedd esti brüsszeli tanácskozásán Nagy-Britannia tovább keményített álláspontján, azt követelve, hogy csökkentsék a jövendőbeli közös EU-külügyminiszter szerepét, hatáskörét, hivatalának méretét. Spanyolország emiatt vétót helyezett kilátásba az uniós alkotmány vitájában. Ha Nagy-Britannia a ma kezdődő csúcson is ragaszkodik a tervezett uniós külügyminiszter hatáskörének megnyirbálásához, akkor Spanyolország meg fogja akadályozni egy „állandó” uniós elnök posztjának létrehozását – írta az El País.

Hírösszefoglaló


A hazai közvéleménynek szól a dac?

„Úgy tűnik, a Kaczinsky fivérek inkább a lengyel belpolitikai helyzetre, mint az EU-politikára voltak tekintettel, amikor Lengyelország bekeményített az EU-alkotmány ügyében” – nyilatkozta a Krónikának Jaroslaw Gizinski, a Newsweek lengyel kiadásának szerkesztője. Hozzátette azonban, a lengyel ellenzék sem mert szembefordulni a kormányzat azon javaslatával, hogy az EU-szavazásoknál a lakosság számának a négyzetgyöke alapján állapítsák meg egy-egy ország szavazási erejét. A helyi közvélemény ugyanis ezt a kérdést a lengyel érdekek melletti kiállásként fogja fel az EU érdekeivel szemben. Az EU alatt pedig Lengyelországban elsősorban Németországot értik. A pártok álláspontja ellenére a közvéleménykutatások szerint csekély azoknak a többsége, akik helyeslik a lengyel ellenkezést. Gizinski valószínűsítette, hogy az utolsó pillanatban mégiscsak sikerül megegyezni. Veszélyesnek tartotta azonban, hogy a kormány álláspontja felszínre hozhatja a történelmi örökségként lappangó németellenes érzelmeket a lengyel lakosságban.

Gazda Árpád

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke
2025. augusztus 21., csütörtök

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit
2025. augusztus 21., csütörtök

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról

Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról
2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt