Fotó: X/Ursula von der Leyen
Noha az igazságszolgáltatás reformjáról szóló új törvény elfogadásával Magyarország teljesítette a kohéziós alapok lehívásának feltételeit, további aggályok miatt mintegy 20 milliárd euró marad mindaddig befagyasztva, amíg a magyar kormány nem teljesíti az összes szükséges feltételt – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.
2024. január 17., 12:342024. január 17., 12:34
Ursula von der Leyen, az Európai Parlament plenáris ülésének a jogállamiság magyarországi helyzete és a befagyasztott uniós pénzeszközökről tartott vitán kiemelte, az igazságszolgáltatás reformjáról szóló új törvény szavatolja a bírói függetlenség megerősítését, és korlátozza az igazságszolgáltatásba való politikai beavatkozás lehetőségét.
„Ezt kértük, Magyarország pedig teljesítette” – fogalmazott.
– szögezte le az uniós bizottság elnöke.
„Célunk mindig is az volt, hogy olyan reformokat szorgalmazzunk a tagállamokban, amelyek javíthatják minden európai életét” – fogalmazott.
Emlékeztetett: időközben Magyarország előfinanszírozást kapott a gazdasági helyreállítást segítő RePowerEU program keretében, ahogy más tagállamok is. Az előfinanszírozásnak nincs feltétele. Ezek a szabályok mindegyik tagállamra vonatkoznak – tájékoztatott.
Hangsúlyozta,
Az unió érdekeinek, köztük a költségvetés védelme érdekében az Európai Bizottság minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál – tette hozzá.
Az uniós bizottság elnöke Ukrajnával kapcsolatban azt mondta, Kijev néhány hónap leforgása alatt új törvényeket fogadott el egyebek mellett a nemzeti kisebbségek jogainak kiterjesztésére, az igazságszolgáltatás fejlesztésére, az oligarchák politikai befolyásának csökkentésére.
„Ezek jelentős eredmények. Ezek is mutatják, milyen sokat jelent számukra Európa. Ukrajna demokratikus intézményei nemcsak a mi ajánlásainkat teljesítik, hanem népük törekvéseit is” – zárta gondolatait Ursula von der Leyen.
Hadja Lahbib belga külügyminiszter beszédében azt mondta, az Európai Unió Tanácsának január elején kezdődött féléves belga elnöksége aggódik a jogállamiság európai helyzete miatt. Mivel nem akarja, hogy sérüljön a jogállamiság elve Magyarország esetében sem, folytatja a 7-es cikk szerinti eljárást, miközben párbeszédet folytat a magyar kormánnyal.
– fogalmazott Hadja Lahbib, majd hozzátette: az uniós belga elnökség folytatja a párbeszédet Magyarországgal és a reméli, hogy a szükséges reformokat végrehajtják, az unió pénzügyi érdekei nem sérülnek.
Az izraeli hadsereg (IDF) újabb evakuálásokat rendelt el szombaton Rafah városában, valamint közölte, hogy a Gázai övezet északi részén is benyomul egy olyan területre, ahová a Hamász átcsoportosítja erőit.
António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken felszólította az izraeli hadsereget, hogy ne terjessze ki a Gázai övezetben fekvő Rafah városa ellen indított támadását, mert az humanitárius katasztrófához vezet.
Az Egyesült Államok 400 millió dollár értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
Az ENSZ Közgyűlés határozatban szólította fel a Biztonsági Tanácsot pénteken, hogy vizsgálja felül korábbi elutasító döntését a palesztin állam elismeréséről, és tegye lehetővé, hogy Palesztina az ENSZ 194. tagállama legyen.
Az orosz megszálló erők jelentősen növelték támadásaikat a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, ahol heves harcok folynak, főként a régió északi, orosz határ menti része van veszélyben – közölte Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója pénteken a Telegramon.
Nyugat-Európából luxuskocsit elkötő, és az alvázszámát meghamisító romániai autótolvajt tartóztatott le Ártándnál a magyar határrendőrség.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette csütörtök este, hogy „ha Izraelnek egyedül kell helytállnia, akkor egyedül fog helytállni”, válaszul Joe Biden amerikai elnök fegyverküldeményeket befagyasztó döntésére.
Ukrajna képes lesz hatástalanítani az orosz offenzívát, ha szövetségesei növelik a fegyverszállításokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel amiatt, hogy utóbbi elindította szárazföldi támadását a Gázai övezet déli határán található Rafah város ellen.
Jelen pillanatban 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában, csütörtökön Budapesten.
szóljon hozzá!