Szlovák bírálat Sólyomnak

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Pozsony szerint a magyar államfő beavatkozott az ország belügyeibe révkomáromi útja során. Sólyom László magyar köztársasági elnök vált a legújabb célpontjává a Benes-dekrétumok szlovák parlamenti megerősítése nyomán kirobbant szlovák–magyar konfliktusnak. Az államfő ellen Robert Fico szlovák miniszterelnök és Ján Slota, a kormányhoz tartozó nacionalista erő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője is kirohant tegnap, Sólyom keddi révkomáromi látogatását és az ott elhangzott kijelentéseit bírálva.

Gazda Árpád

2007. október 04., 00:002007. október 04., 00:00

Fico a tegnapi kormányülést követően Pozsonyban fogalmazta meg kritikáját, kijelentve: a Szlovák Köztársaság nem fogja elnézni, hogy valaki csak úgy átlépje az államhatárt, és egy magánlátogatás keretében bírálja a hivatalos szlovák szerveket. A kormányfő szerint Sólyom László politikai célok érdekében visszaélt révkomáromi magánlátogatásával.

Fico éles hangú bírálatát megelőzően koalíciós partnerpártjának elnöke, Ján Slota is felháborodva emelte fel szavát a magyar elnök magánlátogatása ellen. Az SNS-vezér szerint a magyar államfő „polgári társulások állítólagos meghívásának ürügyén, magánlátogatások leple alatt, különféle politikai nagygyűléseken vesz részt, ahol támadja a csehszlovák és szlovák államiság alapjait jelentő dokumentumokat”. Ivan Gasparovic szlovák államfő szerint Sólyom László látogatása nem tekinthető magánjellegűnek, a szomszédos ország belügyeibe való beavatkozásnak azonban annál inkább. Az MTI diplomáciai forrásból származó értesülései szerint a látogatás miatt a szlovák külügyminisztérium tegnap délutánra bekérette a pozsonyi magyar nagykövetet.

Mint azt már lapunkban jeleztük, a magyar államfő a révkomáromi Palatinus városvédő civil társaság meghívására töltötte keddi napját a határ menti városban, és a programját záró sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva megalázónak nevezte a szlovák törvényhozás döntését, amely megerősítette a szlovákiai magyarok és németek második világháború utáni jogfosztásának a kollektív bűnösség elve alapján törvényi keretet teremtő Benes-dekrétumokat.

A Slota-féle párt kezdeményezésére újraszentesített jogfosztó dekrétumok kérdésének felmelegítése nyomán a hivatalos magyar–szlovák kapcsolatok ezzel ellentétesen fagypontra estek vissza. Az Országgyűlés külügyi bizottsága lemondta a már egyeztetett pozsonyi útját, Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnöke elállt a mára tervezett kassai látogatásától, Révkomáromban pedig Sólyom László azt nyilatkozta, hogy hivatalos látogatás esetén maga is ezt tenné, de „civil elnökként” annak nem látta okát, hogy egy civil társaság meghívásának ne tegyen eleget.

Pozsonyi kormánykörökben ugyanakkor érezhetően feszült a hangulat, miután biztossá vált, hogy az Európai Szocialisták Pártja (PES) továbbra sem tartja alkalmasnak a kormányfő pártját, az Irány-Szociáldemokráciát (Smer-SD) arra, hogy soraiba visszavegye. Fico alakulatának PES-tagságát még tavaly, röviddel a kormány megalakulása után függesztették fel, amiért Fico az Európában szalonképtelen, nacionalistának és idegengyűlölőnek minősülő Slota pártjával lépett koalícióra.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására
2025. augusztus 19., kedd

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése
2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni