Fotó: Videófelvétel
Súlyos zavargások törtek ki Dublinban csütörtökön este, miután öt ember, köztük három gyermek megsérült egy késes támadásban kedden az ír főváros belvárosában.
2023. november 24., 08:322023. november 24., 08:32
A rendőrség elszigetelt esetként kezeli az esetet, kizárva a terrorcselekmény lehetőségét – közölték az ír hatóságok. A támadás Dublin sétálóutcája mellett, a Parnell térnél történt. A hatóságok jelenleg az elkövető indítékát vizsgálják.
Leo Varadkar ír miniszerelnök bejelentette: a rendőrség őrizetbe vette a feltételezett elkövetőt, egy 50 éves férfit. „Mindnyájunkat megdöbbentett a Parnell térnél történt eset” – írta közleményében a kormányfő.
Egy, az RTE ír közmédiának nyilatkozó szemtanú elmondta, hogy az út túloldalán egy férfi kezét lendítve, „szúró mozdulatra” készült. Amikor közelebb ért,
Az egyik megtámadott kislány súlyos sérüléseket szenvedett, két másik gyermeket pedig kisebb sebesülésekkel kezelnek – közölte a rendőrség, hozzátéve: egy felnőtt nő is súlyosan megsérült, illetve egy férfi is kisebb sérüléseket szenvedett. Az Irish Times beszámolója szerint a közelben egy iskola is működik, a támadó indítéka egyelőre nem tisztázott. A gyanúsított saját magán is sebeket ejtett – írták.
Az incidens után este egy mintegy 50 fős csoport érkezett a helyszínre, hogy a bevándorlók ellen tüntessen. A tüntetők száma aztán nőni kezdett, a demonstrálók „Irish Lives Matter” (Az ír életek is számítanak) feliratú, illetve ír nemzeti zászlókat lengettek.
Az egyre inkább elfajuló összecsapásokban aztán több jármű, köztük egy busz is kugyulladt.
Egy rendőrségi illetékes szerint az incidensekért „szélsőjobboldali ideológia által motivált őrült bűnözők egy csoportja” a felelős.
Bírálta Charles Michel, az Európai Unió Tanácsának elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, amiért az saját hatáskörben indított ukrajnai „békemissziót”.
Ukrajna NATO-csatlakozása a Moszkva elleni hadüzenetnek minősülne – jelentette ki Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök.
Legalább 40 palesztin vesztette életét kedden az izraeli hadsereg (IDF) két támadása során a Gázai övezet déli részén – közölte kedden a Hamász által vezetett kormányzati médiahivatal.
Az Európai Parlament 63 képviselője levélben fordult az uniós intézmények vezetőihez, amelyben felszólították őket, hogy tegyenek meg mindent Magyarország tanácsi szavazati jogának felfüggesztése érdekében.
Donald Trump gyorsan béketárgyalásokat fog kezdeményezni Oroszország és Ukrajna között, ha megnyeri a novemberi amerikai elnökválasztást, és erre vonatkozóan „megalapozott terveket” dolgozott ki – közölte Orbán Viktor magyar miniszterelnök.
Újra az Európai Parlament elnökévé választották Roberta Metsolát kedden Strasbourgban a testület nyitóülésén.
A Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletkísérlet ügyében nyomozó hatóságoknak sikerült visszakövetniük a támadó útvonalát, tettének pontos okait azonban még mindig homály fedi.
A német kormány hétfőn újfent visszautasította az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének azon követelését, hogy Berlin vadászrepülőgépeket adjon át Kijevnek.
Az amerikai Republikánus Párt Milwaukeeban tartott jelöltállító gyűlése a várakozásoknak megfelelően hivatalosan is elnökjelöltjének választotta Donald Trumpot hétfőn.
Lemondott Adina Vălean közlekedésért felelős uniós biztos, valamint Virginijus Sinkevicius környezetvédelmi és halászati biztos – tájékoztatott az Európai Bizottság hétfőn.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)