Fotó: Beliczay László
Minősített vesztegetés gyanújával 17 határrendészt és egy civilt vettek őrizetbe az ártándi határátkelőnél kedd este végrehajtott nagyszabású bűnügyi akciót követően – tudatta a budapesti Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán közleményben az MTI-vel.
2023. március 08., 13:232023. március 08., 13:23
2023. március 08., 13:372023. március 08., 13:37
A gyanú szerint a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészek szolgálatban rendszeresen korrupciós bűncselekményeket követtek el. Az Ártánd, illetve Nagykereki Közúti Határátkelőhelyen szolgáló 17 határrendész 2022 áprilisa előtt megállapodott abban, hogy az átkelőhelyen átutazóktól rendszeresen jogtalan előnyt fogadnak el, majd az összegyűjtött készpénzt a szolgálatot követően egymás között előre meghatározott arányban elosztják.
A két-két szolgálatirányító parancsnok, illetve átkelőhely-ügyeletes közvetlenül nem fogadott el jogtalan előnyt, alárendeltjeiket a bűncselekmények elkövetésében azzal segítették, hogy kívánságuknak megfelelően olyan sávokra osztották be, ahol nagyobb esély volt a vesztegetési pénzek megszerzésére. „Továbbá elöljárói kötelességüket megszegve a tudomásukkal zajló korrupcióról nem tettek jelentést, azzal szemben nem léptek fel, s ezért cserébe kaptak a vesztegetési pénzből” – olvasható a közleményben.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyomoz, és 17 határrendész, illetve egy civil őrizetét rendelte el, a gyanúsítotti kihallgatások folyamatban vannak.
Kedden mintegy háromszáz rendőr és ügyész hajtotta végre az akciót az ártándi magyar–román közúti határátkelőhelyen, amelyről aznap este a KNYF azt közölte: a bűnügyi akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala, a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Hajdú-Bihar, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi és közterületi támogató alosztályai vettek részt.
Kijevnek vissza kell vonnia az oroszajkú lakosságot diszkrimináló összes ukrán törvényt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
Az Ukrajna függetlenségének napja alkalmából vasárnap közzétett üzenetében Nicușor Dan megerősítette, hogy Románia támogatja Ukrajna „jogos önvédelmi erőfeszítéseit”.
Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
szóljon hozzá!