Az egyik a demokrácia természetét érinti, ez az őszödi beszéd és annak következményei, a másik Horn Gyula kitüntetésével kapcsolatos, azaz, mi az alapja a mai rendszernek: forradalom volt 1956 vagy ellenforradalom. A köztársasági elnök emlékeztetett: az államfőnek nincs közjogi lehetősége arra, hogy új parlamenti választásokat írjon ki, hogy lemondassa a miniszterelnököt. Amire lehetősége van, az az, hogy az értékeket képviselje. Hozzátette: a miniszterelnök az őszödi beszéde után nem kért bocsánatot, hanem magyarázta, hogy ezt miért tette, de ez az alapvető kérdést – mint mondta – nem oldja meg. „Ezen nem tudok túllépni, mindent amit mondtam ősszel, betű szerint továbbra is fenn kell tartanom” – jelentette ki. Arra a kérdésre, hogy mit gondol a kormány által elindított reformokról, úgy fogalmazott: „aláírtam hozomra a Gyurcsány-csomagot, hogy induljon meg valami. Ehhez képest, ami megindult, az elszomorító” – szögezte le.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.