Ennek csütörtöki ülésén felhívta a figyelmet arra, hogy Európában az erdélyi magyar közösségnél nagyságrenddel kisebb lélekszámú kisebbségi közösségeknek, mint a dél-tiroli németeknek, a macedóniai albánoknak, a svédországi finneknek, a katalánoknak, a norvégiai számiknak is biztosított az önálló, államilag finanszírozott anyanyelvi felsőoktatás.
Az ülésen Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke, aki jelenleg egy rangos németországi kutatóintézet munkatársa, előadásában elmondta: a BBTE-n az ismeretlen személyek által kihelyezett „Dohányozni tilos!” és „Rauchen verboten!” magyar és német nyelvű táblákat az egyetem vezetése ismét eltávolíttatta, holott a román oktatókat és diákokat nem zavarják a magyar és német feliratok. Hantz kérte az Intergroup segítségét az önálló Bolyai Egyetem megteremtéséről szóló írásbeli EP-nyilatkozat elfogadtatásához. Elmondta, hogy a BBTE magyar oktatói mellett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem oktatói is szorgalmazzák az intézmény magyar karainak beindítását.
Tabajdi Csaba az Intergroup támogatásáról biztosította a törekvést, és leszögezte: a magyar feliratok magától értetődő szükségességén túl „abszolút legitim igény az önálló Bolyai Egyetem megteremtése is”. Henrik Lax, a svéd ajkú finnek EP-képviselője, az Intergroup alelnöke felajánlotta, hogy mindenben segíti a Bolyai Egyetem ügyét. Schöpflin György magyar néppárti EP-képviselő megjegyezte, hogy a különböző nyelven oktató felsőoktatási intézmények sehol sem működnek jól: például a svájci fribourgi/freiburgi egyetemen a németek és franciák között állandóak a súrlódások.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.