Résen lennének, napirenden tartanák a nemzeti kisebbségek ügyét a budapesti hatóságok

•  Fotó: MTI/Soós Lajos

Fotó: MTI/Soós Lajos

„Az Európa Tanács napirendjén kell tartani a nemzeti kisebbségek ügyét, mert kevés tagállam fogja ezt velünk vagy helyettünk megtenni” – hangzott el a magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának szerdai ülésén.

MTI

2021. december 08., 17:282021. december 08., 17:28

2021. december 08., 17:292021. december 08., 17:29

A kijelentés Sztáray Pétertől, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkárától származik, írta az MTI. Az államtitkár az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága november végén zárult magyar elnöksége idejére kitűzött nemzeti kisebbségekre vonatkozó prioritás megvalósulásáról beszámolva emlékeztetett: elsődleges cél volt e téma napirendbe emelése.

Sikeresnek nevezte a magyar elnökséget és hozzátette: 50 szakmai, 20 kulturális rendezvény elsősorban a közösségek jogaira, azok érvényesülésére és fejlesztésének lehetőségére koncentrált, miközben ez a téma „döcögősen halad mostanában az Európa Tanácsban”, és „a másfajta kisebbségekkel foglalkozás sokkal nagyobb politikai érdeklődésre tart számot”.

Idézet
„Résen kell lennünk, figyelnünk kell, mert a jelen Európájában ez nem tartozik a prioritások közé”

 – jegyezte meg. Kiemelte: ez az az egyik téma, amiben nemzeti konszenzusnak kellene uralkodnia ahhoz, hogy hatékonyan lehessen képviselni a magyar érdekeket.

Az államtitkár megemlítette: nem számít arra, hogy a nemzeti kisebbségek kollektív jogainak terén belátható időn belül konszenzus alakulhat ki, hiszen ezek a jogok az uniós jogrendben nem szerepelnek. Kettős mércére utal, hogy miközben a nemzeti kisebbségeknél egyéni jogokról, az LMBTQ-ügyek esetében közösségről beszélnek, mondta Sztáray Péter.

•  Fotó: MTI/Soós Lajos Galéria

Fotó: MTI/Soós Lajos

Kalmár Ferenc András, a tárca Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa a magyar elnökség ideje alatt e témában tartott rendezvényeket vette sorra felszólalásában.

Jelezte: a témában rendezett első nagy konferencián azt tekintették át, milyen keretekre tudnak támaszkodni e területen; itt azt állapították meg, hogy a nemzeti kisebbségek védelmének kérdése „elfelejtett téma” és ebben a jelen politikai közegben nem is várható komoly előrelépés, de a meglévő lehetőségeket minél szélesebben és mélyebben ki kell használni.

Kalmár Ferenc hozzátette: a második tanácskozáson a meghívott etnikai kutatóintézetek és a civil szervezetek jelezték, hogy szakmai ismereteiket és kapacitásaikat nem használják ki a döntés-előkészítés vagy a monitoring terén az európai intézmények. A harmadik nagy rendezvényen a működő joggyakorlatokat tekintették át, míg a jövő, a megmaradás, az identitás megőrzésének perspektíváját vizsgáló negyedik konferencia strasbourgi nyilatkozatában a magyar elnökség fél éve alatt lefektetett alapelvek és a megkezdett munka továbbvitelének fontosságát emelték ki.

A miniszteri biztos sikernek nevezte, hogy a nemzeti kisebbségek védelmének témáját sikerült visszahozni „a fő politikai asztalra”.

Szili Katalin határon túli autonómiaügyek egyeztetési eljárásaiban közreműködő miniszterelnöki megbízott a nemzeti identitás védelméhez való jog, mint ötödik generációs állampolgári jog kimondásának fontosságát emelte ki az ülésen, felvetve, hogy az afrikai származású emberek után az őshonos európai kisebbségek jogait is nyilatkozatban kellene rögzítenie az Európai Parlamentnek.

Juhász Hajnalka, a Miniszterelnökség az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2021 májusa és novembere között esedékes magyar elnöksége prioritásaival összefüggő nemzetközi kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszteri biztosaként azt emelte ki: fontos, hogy Magyarország miként pozicionálja magát az Európa Tanács és az Európai Unió keretében a nemzeti kisebbségek témájában folyó diskurzusokban, hiszen ennek kihatása lehet arra az időszakra is, amikor 2024-ben Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának elnökségét.

A bizottság egyhangú szavazással támogatta a beszámoló parlamenti elfogadásáról szóló határozati javaslatot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni

,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni
2025. július 12., szombat

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió

Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió
2025. július 12., szombat

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét

A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét
2025. július 12., szombat

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték

A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték
2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát