2007. október 09., 00:002007. október 09., 00:00
Gyurcsány Ferenc kiemelte: tudja, elegendő támogatottság van a kormánypárti frakcióban ahhoz, hogy a képviselők kezdeményezzenek egy ilyen referendumot, és amennyiben ezt elindítják, az „utolérheti” a már napirenden lévő népszavazási kérdéseket.
Gyurcsány Ferenc október 1-jén jelentette be, hogy hét pontból álló javaslatcsomagot készít két héten belül a kormány a politikai élet megtisztítása érdekében. A kormányfő akkor azt mondta: új és szigorúbb párt- és kampányfinanszírozási törvényre tesznek javaslatot, megszüntetnék a pártok ifjúsági szervezeteinek „felemás helyzetét”, nem kapnának állami támogatást a pártpolitikában részt vevő civil szervezetek, szigorú összeférhetetlenségi törvényt alkotnának a pályázatok elbírálása esetében, a magasabb beosztású köztisztviselőknek kötelezővé tennék a vagyonosodási vizsgálatot, bevezetnék a főállású országgyűlési képviselőség intézményét, illetve átlátható és ellenőrizhető képviselői jövedelmeket akarnak.
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc javaslatainak jelentős részét az ellenzéki párt már korábban az Országgyűlés elé terjesztette, a KDNP pedig úgy véli, lehet tárgyalni a politikai élet megtisztulását célzó hét pontról, de csak akkor, ha „az állami vagyon és a közpénzek eltüntetéséről” is beszélnek.
Hírösszefoglaló
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.