2007. július 18., 00:002007. július 18., 00:00
A beszámoló szerint a két fél nagy valószínűséggel hamarosan véglegesen megállapodik az elfogórakéták lengyelországi elhelyezéséről. Lech Kaczynski lengyel államfő, aki hétfőn Washingtonban George Bush amerikai elnökkel találkozott, kijelentette, hogy előre eldöntött ügy a rakétaelhárító rakétarendszer egyes elemeinek lengyelországi telepítése, annak ellenére is, hogy Oroszország ellenzi a tervet. Kaczynski bejelentése meglepetést keltett, bár megjegyezte, még sok részlet kidolgozásra vár. Így nem ismeretes, hogy mekkora lesz az amerikai bázis, milyen jog fog vonatkozni az amerikai katonákra, és hogyan fognak együttműködni lengyel bajtársaikkal. Kaczynski arról sem akart nyilatkozni, hogy mikor kerül sor a szerződés aláírására, és mikor kezdődik az építkezés. A TVN24 értesülése szerint a végleges megállapodást szeptemberben köti meg Lengyelország és az Egyesült Államok, a rakéták rendszerbe állítását pedig 2008 februárjában kezdik meg.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.