Óvatos fogadtatás

Letette az esküt a palesztin egységkormány. A palesztin parlament megszavazta szombaton az új egységkormányt, amelyben mind Iszmáil Haníje miniszterelnök radikális iszlamista Hamász pártjának, mind Mahmúd Abbász elnök mérsékelt Fatah pártjának a képviselői jelen vannak. A palesztin egységkormány tagjai még a nap folyamán letették az esküt Abbász elnök előtt.

Gazda Árpád

2007. március 19., 00:002007. március 19., 00:00

Ehud Olmert izraeli miniszterelnökmáris bejelentette, hogy országa fenntartja a bojkottota frissen alakult palesztin kormánnyal szemben is, ugyanakkortovábbra is kész tárgyalni Mahmúd Abbászpalesztin elnökkel.
Az Egyesült Államokjeruzsálemi konzulátusa közölte, Washingtonlehetővé teszi diplomatái számára, hogykapcsolatba lépjenek az új palesztin egységkormányazon tagjaival, akiket nem az iszlamista Hamász delegálta kabinetbe. Az EU üdvözölte a palesztin nemzetiegységkormány megalakulását, de közölte,hogy a segélyek folyósítása az újkabinet elveitől és tetteitől függ. Moszkva szerint azúj palesztin kormány „tekintetbe veszi” anemzetközi közösség elvárásait, abrit külügyi tárca pedig „jó iránybatett lépésnek” minősítette a nemzetiegységkormány megalakulását.
A közel-keleti válságmegoldásán fáradozó nemzetközikvartett (ENSZ, EU, Egyesült Államok, Oroszország)korábban Izrael állam elismerését, azerőszakról való lemondást, valamint apalesztin–izraeli megállapodások betartásátkövetelte a palesztin kormánytól. Norvégiaazonnal elismerte a palesztin rmányt. A skandinávország nem tagja az EU-nak, viszont kulcsszerepet tölt bea közel-keleti béke-erőfeszítésekben,egyúttal a Palesztin Hatóság egyik legfőbbanyagi támogatójának számít.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

Lavrov az oroszajkú lakosság diszkriminálásának felhagyására szólította Kijevet

Kijevnek vissza kell vonnia az oroszajkú lakosságot diszkrimináló összes ukrán törvényt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.

Lavrov az oroszajkú lakosság diszkriminálásának felhagyására szólította Kijevet
2025. augusztus 24., vasárnap

Ukrajna függetlenségének napja: Zelenszkij biztonságot és békét ígér, Dan csodálatának adott hangot

Az Ukrajna függetlenségének napja alkalmából vasárnap közzétett üzenetében Nicușor Dan megerősítette, hogy Románia támogatja Ukrajna „jogos önvédelmi erőfeszítéseit”.

Ukrajna függetlenségének napja: Zelenszkij biztonságot és békét ígér, Dan csodálatának adott hangot
2025. augusztus 23., szombat

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk

Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk
2025. augusztus 22., péntek

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül

Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
2025. augusztus 22., péntek

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják

Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják
2025. augusztus 22., péntek

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”

Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”
2025. augusztus 22., péntek

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról
2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés