Oroszország a Nyugat „proxy háborújára” hivatkozva növeli másfél millióra hadereje létszámát

Oroszország a Nyugat „proxy háborújára” hivatkozva növeli másfél millióra hadereje létszámát

Fotó: Orosz hadsereg

A nyugati országok proxy (helyettesítő) háborújával indokolta kedden Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt, hogy Oroszország 2026-ra a tervek szerint másfél millióra növeli a fegyveres erők személyi állományának létszámát.

MTI

2023. január 17., 21:392023. január 17., 21:39

2023. január 17., 22:072023. január 17., 22:07

„Ez (a létszámnövelés) összefügg azzal a háborúval, amelyet a kollektív Nyugat országai folytatnak – egy proxy háborúval, amely magában foglalja a harci cselekményekben való közvetett részvétel, valamint a gazdasági, pénzügyi és jogi háború elemeit, túllépve a jogi kereteket” – mondta Peszkov. „Hazánk biztonságát feltétlenül biztosítani kell. És ebben az esetben a védelmi minisztérium teljesíti a szerepét” – tette hozzá.

Korábban Szergej Lavrov külügyminiszter is Oroszország elleni proxy háborúnak nevezte a Nyugatnak az Ukrajnával kapcsolatos viselkedését.

Szergej Sojgu védelmi miniszter múlt szerdán az orosz katonai tárca közleménye szerint bejelentette, hogy az orosz fegyveres erők katonai állománya létszámának másfél millióra növelését 2023-2026 között fogják végrehajtani. Korábban a létszámnövelést „az ország katonai biztonságát szavatoló feladatok garantált megoldásával” indokolta.

Az orosz fegyveres erők katonai állományának létszámát ez év elején 137 000 fővel növelték. Vlagyimir Putyin orosz elnök vonatkozó rendelete az összlétszámot 2 039 758-ban határozta meg, ebből 1 150 628 a katona. Sojgu szerdai bejelentései között az is szerepelt, hogy Oroszországban két új katonai körzet jelenik meg, a moszkvai és leningrádi. A miniszter feladatként nevezte meg önálló hadseregcsoportok létrehozását „az Oroszországi Föderáció új alanyainak” – az Ukrajnától elcsatolt régióknak – és egy hadtest felállítását a Finnországgal határos Karéliában.

Bejelentette három új gépesített lövészhadosztály és két légideszant rohamhadosztály felállítását, hét gépesített lövészdandár hadosztállyá történő átszervezését, valamint a haditengerészet, a légi- és űrerők, illetve a stratégiai célú rakétacsapatok harci komponensének megerősítését.

Korábban a miniszter öt új tüzérhadosztály felállítását és a meglévő dandárok alapján öt tengerészgyalogos hadosztály létrehozását, valamint a légierő kilenc ezreddel és hat dandárral történő megerősítését javasolta. A miniszter hangsúlyozta, hogy az összes tevékenységet egy átfogó tervben kell összefoglalni és szinkronizálni a fegyverek, had- és speciális felszerelések szállításának időzítésével, valamint az infrastruktúra kiépítésével. Hozzátette, hogy ezek a 2023-2026-ra tervezett nagyszabású változások minden helyettesétől és minden haderőnem-főparancsnoktól „megfelelő szakszerű döntések meghozatalát” követelik meg.

Rámutatott, hogy különös figyelmet kell fordítani az alakulatok szerződéses katonákkal való feltöltésére. Korábban azt javasolta, hogy a szerződésesek létszámát 695 ezerre növeljék, és ez az állomány már az év végére legalább 521 ezer főből álljon. Sojgu hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a katonai egységek időben kapják meg a fegyvert és a hadfelszerelést, hogy a katonai körzetekben és az új régiókban növeljék a kiképzőpályák, a fegyveres erők kiképzőközpontjaiban pedig a hallgatók számát, hogy biztosítva legyen az intézkedések teljes körének költségvetési finanszírozása.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

A zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontját találta el egy ukrán drón orosz források szerint

Ukrán drón találta el a zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontjának tetejét – közölte a két éve orosz ellenőrzés alá került energetikai létesítmény sajtószolgálata kedden a Telegram-csatornáján.

A zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontját találta el egy ukrán drón orosz források szerint
2024. április 09., kedd

„Öld meg mindet” – BL-meccsek helyszínéül szolgáló stadionokat vett célkeresztbe az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam terrorista csoport a Bajnokok Ligáját fenyegeti: az iszlamista szervezet a kommunikációs csatornáin közzétett üzenetében négy stadionra mutatott rá, ahol keddtől a negyeddöntőket játsszák, és mészárlásra szólított fel.

„Öld meg mindet” – BL-meccsek helyszínéül szolgáló stadionokat vett célkeresztbe az Iszlám Állam
2024. április 09., kedd

Fehérházi reakció Ferenc pápa kijelentésére: Biden a jövőben is az LMBTQ+ közösség jogainak szószólója lesz

Joe Biden amerikai elnök a jövőben is az LMBTQ+ közösség – köztük a transznemű emberek – jogainak, biztonságának és méltóságának szószólója lesz – mondta a Fehér Ház szóvivője.

Fehérházi reakció Ferenc pápa kijelentésére: Biden a jövőben is az LMBTQ+ közösség jogainak szószólója lesz
2024. április 09., kedd

Szokatlan a Pellegrinivel és Ficóval kötött megállapodás, de előnyei is származhatnak belőle a felvidéki magyarságnak

Komoly siker Peter Pellegrini szlovák házelnök, a Hlas párt vezetője számára az államfőválasztáson elért győzelem, ami a magyarok számára is hozhat pozitívumokat – értékelt a Krónikának a szlovákiai elnökválasztás kapcsán Tokár Géza felvidéki politológus.

Szokatlan a Pellegrinivel és Ficóval kötött megállapodás, de előnyei is származhatnak belőle a felvidéki magyarságnak
2024. április 09., kedd

Netanjahu: kitűzték a rafahi ostrom időpontját – Új amerikai tűzszüneti javaslatot dolgoztak ki

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn közölte, hogy kitűzték a rafahi invázió időpontját.

Netanjahu: kitűzték a rafahi ostrom időpontját – Új amerikai tűzszüneti javaslatot dolgoztak ki
2024. április 09., kedd

Bukarest helyett Budapesten szállt le a párizsi repülőjárat

Az AF1088-as, Párizs–Bukarest (Otopeni) járat, amely hétfő este 8.22-kor indult Párizsból, 23 óra körül Budapesten landolt – közölte Lucian Mîndruță újságíró a Facebook-oldalán.

Bukarest helyett Budapesten szállt le a párizsi repülőjárat
2024. április 09., kedd

Újabb orosz hadihajót tettek használhatatlanná az ukránok, ezúttal a Balti-tengeren csaptak le

Felgyújtották hétfőn az orosz Szerpuhov rakétahordozót, amely a Balti-tengeren lévő Kalinyingrádi exklávénál volt kikötve – állítja az ukrán katonai hírszerzés.

Újabb orosz hadihajót tettek használhatatlanná az ukránok, ezúttal a Balti-tengeren csaptak le
2024. április 08., hétfő

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet

Ukrajnának késő tavasszal vagy kora nyáron újabb orosz offenzívára kell számítania, amely az ukrajnai Donbasz keleti régiója körül összpontosul majd – állította Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés (HUR) főnöke.

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet
2024. április 08., hétfő

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket

Az Izrael és a Hamász közötti, tűzszünetről és túszmegállapodásról szóló kairói tárgyalásokon „jelentős előrelépés” történt, és számos vitás kérdésben konszenzus született – jelentette az Al Qahera News.

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket
2024. április 08., hétfő

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással

Ukrajnának semmi köze a zaporizzsjai atomerőműben vasárnap történt incidensekhez – jelentette ki vasárnap Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője.

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással