2007. július 06., 00:002007. július 06., 00:00
Az ismertetés szerint lehetséges, hogy az államigazgatásba pályázó munkavállalók „szlovák nyelvi teszteknek” lesznek kénytelenek alávetni magukat. „A felvételi feltételek között szerepeltetni szükséges az államnyelv gyakorlati és elméleti ismeretének nyelvtani kézikönyvekre és nyelvi tesztekre alapozott megfelelő ismereteit, nem különben a szlovák nyelvkultúrával kapcsolatos kérdéseket” – fogalmaznak a tervezet szerzői.
Figyelmet érdemlő kötelezettséget szabna a törvény a médiára és az öszszes felsőoktatási intézményre: a tárca elvárásai szerint a média kötelező időt és teret lenne hivatott szentelni „a nyelvkultúra nevelő-megelőző hatásainak”. A szlovák államnyelvről rendelkező új törvény a helység- és utcanevek szlovák nyelvi szabályokhoz igazodó írásmódjára kötelezné az önkormányzatokat.
Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) frakcióvezetője a tervezetet kommentálva az MTI-nek azt mondta: „A rossz emlékű nyelvháború vesztett csatáját kiheverni képtelen Szlovák Nemzeti Párt (SNS), élve kormányzati pozíciójával, ismét felmelegíti régi ambícióit, azt demonstrálva, hogy addig nem nyugszanak, amíg meg nem valósul a legszentebb ábrándjuk, hogy az országban az utolsó emberig mindenki csakis szlovákul beszél majd.”
Hírösszefoglaló
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.