Nemkívánatos a Smer

Fenntartják Robert Fico szlovák kormányfő pártja tagságának felfüggesztését az európai szocialisták Nem változtatott a szlovák kormánykoalíciót irányító szociáldemokrata párt, a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) tagságának felfüggesztett státusán az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) vezetősége – jelentette be csütörtökön Brüsszelben Poul-Nyrup Rasmussen, az ESZP elnöke.

Gazda Árpád

2007. október 05., 00:002007. október 05., 00:00

Fico miniszterelnök pártjának tagságát tavaly függesztették fel, mert kormánykoalícióra lépett a szélsőséges, rasszista nézetektől sem mentes Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártjával (SNS). A csütörtöki döntés minden bizonnyal azt jelenti, hogy a következő hivatalos ESZP-elnökségi ülésig, februárig az európai szövetség nem veszi vissza soraiba a Smert.
Az elnökségi ülés után nyilatkozva Rasmussen leszögezte, hogy az ESZP úgy látja: a szlovák kormány legtöbb döntése összhangban van a szociáldemokrata irányultságú pártok értékrendjével. Az európai pártcsoport egyértelműen nyitva kívánja hagyni az ajtót a Smer előtt, de néhány kérdést a felfüggesztés visszavonásáig még tisztázni kell – tette hozzá. Az ESZP ezért két munkacsoportot hozott létre, egyet a pártcsoport, egyet pedig az európai parlamenti frakció keretében. A csoportok feladata, hogy konzultációkat folytassanak az érintettekkel, köztük a szlovákiai magyarság képviselőivel. Rasmussen emlékeztetett arra is, hogy az ESZP mindig is a zászlóvivő szerepét töltötte be kisebbségi ügyekben. Leszögezte, hogy rasszista és idegengyűlölő kijelentéseket a pártcsoport nem tűrhet el. Emiatt az ESZP kénytelen foglalkozni Slota közléseivel – adta értésre, hangoztatva azt is, hogy az SNS-nek a szlovákiai koalícióból való távozása nem feltétele a párttagság visszanyerésének.
Dobolyi Alexandra (MSZP), az ESZP magyar elnökségi tagja kiemelte: a Smer tagságát senki nem kezeli szlovák–magyar ügyként az elnökségben. Az érvrendszerben ugyanakkor helyet kap a szlovákiai magyarok ügye és más témák, például a romák helyzete is. Mint mondta, a Benes-dekrétumok ügye nem szerepelt az érvek között a csütörtöki tanácskozáson. Hozzátette ugyanakkor, hogy amennyiben az Európai Unió annak idején – mint azt a magyar illetékesek sürgették – foglalkozott volna ezzel a kérdéssel, például a Szlovákiáról készült országjelentésekben, „most nem tartanánk itt”.
Göncz Kinga külügyminiszter közben bejelentette: Magyarországnak most nincsenek további eszközei a Benes-ügyben. Ahhoz, hogy tovább lehessen lépni ebben a kérdésben, gesztusokra lenne szükség szlovák oldalról, most azonban éppen ellenkező folyamatok zajlanak – hangsúlyozta a külügyminiszter. Göncz Kinga elmondta: szlovák kollégájával tárgyalt az ENSZ-közgyűlés idején is, és valószínűleg jövő héten is tárgyalóasztalhoz ülnek majd a Benes-dekrétumok szlovákiai parlamenti megerősítése miatt.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására
2025. augusztus 19., kedd

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése
2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni