2007. június 19., 00:002007. június 19., 00:00
„Tudomásul vesszük a miniszterelnök személyi döntéseit” – jelentette ki a liberálisok elnöke. A politikus hozzátette: a változások szocialista vezetésű kormányzati intézményeket érintenek, és az MSZP belső viszonyainak átrendezéseként értékelhetők.
Arra a kérdésre, hogy Szilvásy György elfogadható-e az SZDSZ számára, Kóka János közölte: nem szólnak bele a szocialisták személyi döntéseibe. Mint mondta, tudomásul veszik a javasolt szerkezetátalakítást is, azzal, hogy annak a kormányzat hatékonyságának növelését és a reformok előmozdítását kell szolgálnia. Az SZDSZ támogatja a létrehozandó kormányzati kabinetet és a javasolt személyi összetételt, de azt kéri, hogy a munkába vonják be a koordinációért felelős liberális államtitkárt, Horn Gábort. „Nem fogadható el ugyanakkor a kormányzati informatika irányításának átadása a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter hatáskörébe” – hangoztatta Kóka János. A pártelnök azzal indokolta álláspontját, hogy a kormányzati informatikának civil szolgáltatásokról, a kormányzati szolgáltatások nyitottságáról, az információ szabadságáról kell szólnia. Hozzátette: a kormányzati informatika felügyeletét továbbra is a Miniszterelnöki Hivatalnak (MeH) közvetlenül alárendelt kormánybiztos révén kell ellátni.
MTI
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.