Négy év fegyházbüntetésre ítéltek egy román állampolgárt, aki meg akart erőszakolni egy 15 éves lányt

•  Fotó: Police.hu

Fotó: Police.hu

Első fokon négy év fegyházbüntetésre ítélt a bíróság egy román állampolgárságú férfit, aki egy újbudai lakásban meg akart erőszakolni egy 15 éves lányt – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

MTI

2023. március 27., 10:532023. március 27., 10:53

Azt írták, hogy a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a 27 éves férfit, aki február 28-án este „a XI. kerületi Költők Parkjában találkozott a kiskorú sértettel, ahol beszélgettek, majd később felmentek a férfi XI. kerületi lakásába, ahol folytatták a társalgást, és közben alkoholt fogyasztottak”.

A közlemény szerint „egy idő elteltével a lány úgy döntött, hogy mivel későre jár, hazamegy, ezért felállt és elindult a szobából kifelé”. A férfi ekkor megragadta a sértett kezét, majd az ágyra rántotta a lányt, és erőszakoskodni kezdett vele.

A sértett a lábaival eltolta magától a férfit, aki azonban nem hagyott fel a támadással, testi erőfölényét kihasználva lerángatta a lányról a nadrágját.

A sértett továbbra is kitartóan védekezett, megrúgta a vádlott fejét, a férfi orra és a szája is vérezni kezdett, majd meg is harapta a férfit, aki végül a lány kitartó ellenállása miatt felhagyott a támadással.

A főügyészség közleménye szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság a vádlottat 18. év alatti személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntett kísérlete miatt 4 év fegyházbüntetésre ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta a kiskorúakat érintő valamennyi foglalkozástól.

A bíróság – ügyészi indítványra – fenntartotta a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig.

Az ítélet nem jogerős, az ellen a vádlott és a védő fellebbezést jelentett be – áll a közleményben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. október 04., péntek

Nem lehet nemet mondani a nemváltoztatás elismerésére a román példa szerint

Az uniós állampolgárok jogaival ellentétes, ha egy tagállam megtagadja a keresztnév és a nem valamely más tagállamban történt megváltoztatásának elismerését – tette közzé határozatát pénteken az EU bírósága.

Nem lehet nemet mondani a nemváltoztatás elismerésére a román példa szerint
2024. október 04., péntek

Ezereurós minimálbér a cél két-három éven belül Magyarországon

A kormányülésen szó volt arról, hogy két-három éven belül hogyan lehet elérni az ezereurós minimálbért, és a mintegy hatszázezer forintos (1500 eurós) átlagbér egymillió forintra (2500 euróra) emelését – mondta Orbán Viktor.

Ezereurós minimálbér a cél két-három éven belül Magyarországon
2024. október 03., csütörtök

Már kétezerre rúg a halálos áldozatok száma Libanonban, menekültek landoltak Bukarestben

Összesítések szerint 1974 ember, köztük 127 gyerek vesztette életét Libanonban izraeli támadásokban Izrael és a Hezbollah Irán-barát milícia egy éve kirobbant konfliktusában – közölték csütörtökön a libanoni hatóságok.

Már kétezerre rúg a halálos áldozatok száma Libanonban, menekültek landoltak Bukarestben
2024. október 03., csütörtök

„Súlyos beavatkozás”. Bekérette a német nagykövetet a magyar külügyminiszter

Németország budapesti nagykövete tegnapi beszédében hazánk szuverenitását sértő módon, súlyosan beavatkozott Magyarország belügyeibe – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán csütörtökön.

„Súlyos beavatkozás”. Bekérette a német nagykövetet a magyar külügyminiszter
2024. október 03., csütörtök

A NATO nem áll készen egy Oroszország elleni háborúra egy nyugalmazott amerikai tábornok szerint

A NATO nem rendelkezik megfelelő légvédelemmel, katonai mobilitással, lőszerrel és gondolkodásmóddal ahhoz, hogy teljes mértékben készen álljon egy esetleges nagyszabású hagyományos háborúra – mondta Ben Hodges nyugalmazott amerikai altábornagy szerdán.

A NATO nem áll készen egy Oroszország elleni háborúra egy nyugalmazott amerikai tábornok szerint
2024. október 03., csütörtök

Zelenszkij ismét megköszönte a román Patriot-rendszert, és azt kérte, hogy a románok is lőjék le az orosz drónokat

Miközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újfent köszönetet mondott Romániának a felajánlott Patriot rakétavédelmi rendszerért, felkérte Bukarestet, hogy a román légvédelem szálljon be az Ukrajnára kilőtt orosz drónok lelövésébe.

Zelenszkij ismét megköszönte a román Patriot-rendszert, és azt kérte, hogy a románok is lőjék le az orosz drónokat
2024. október 03., csütörtök

Izrael az Irán elleni válaszcsapásra készül, többen meghaltak Bejrútban egy légicsapásban

Legalább hat ember meghalt csütörtökön kora reggel Libanon fővárosa, Bejrút központjában, miután az izraeli hadsereg közölte, hogy pontos csapást mért a városra.

Izrael az Irán elleni válaszcsapásra készül, többen meghaltak Bejrútban egy légicsapásban
2024. október 03., csütörtök

Feladta az ukrán hadsereg a stratégiai fontosságú Vuhledart

Az ukrán erők kivonultak a Donyecki területen lévő Vuhledar városából – közölte a Horticja hadseregcsoport szerdán.

Feladta az ukrán hadsereg a stratégiai fontosságú Vuhledart
2024. október 02., szerda

Izrael nemkívánatos személlyé nyilvánította az ENSZ főtitkárát

Izrael külügyminisztere szerdán bejelentette, hogy a zsidó állam nemkívánatos személlyé nyilvánította António Guterres ENSZ-főtitkárt, mert nem ítélte el „egyértelműen” Irán előző napi Izrael elleni súlyos rakétatámadását.

Izrael nemkívánatos személlyé nyilvánította az ENSZ főtitkárát
2024. október 02., szerda

Rakétákkal lőtte Izraelt a Hezbollah terrorszervezet

A Hezbollah libanoni síita milícia újabb rakétatámadásai érték Észak-Izraelt az izraeli hadsereg (IDF) libanoni szárazföldi hadműveletének második napján, szerdán is – közölte az IDF.

Rakétákkal lőtte Izraelt a Hezbollah terrorszervezet