Mélyülő ukrán válság

Két alkotmánybírót mentett fel Juscsenko. Közvetítésre kérte a nemzetközi közösséget az ukrán belpolitikai válság megoldásában Viktor Janukovics miniszterelnök, miután az államfő már a második alkotmánybírót, ezúttal a parlamentet feloszlató elnöki rendelet alkotmányosságáról indított eljárás előadó bíráját mentette fel tisztségéből.

Gazda Árpád

2007. május 03., 00:002007. május 03., 00:00

Szjuzanna Sztanyik bíró felmentése az anarchia és a káosz útjára vezeti az országot – hangsúlyozta Janukovics kormányfő, Olekszandr Moroz parlamenti elnök és Petro Szimonenko, az Ukrajnai Kommunista Párt vezetője tegnapi közös közleményében. Az oroszbarát tábort vezető miniszterelnök szocialista és kommunista szövetségeseivel „az alkotmánnyal szembeni lázadásnak” minősítette az elnöki döntést, amelynek célja „az alkotmánybíróság munkájának megbénítása”. Felhívásukban közvetítésre és annak megakadályozására kérték a nemzetközi közösséget, hogy Ukrajna visszatérjen a tekintélyuralmi rendszerhez. A Nyugat-barát Viktor Juscsenko a hetek óta tartó hatalmi harc újabb állomásaként kedden mentette fel tisztségéből Sztanyikot „hivatali esküjének megszegése” miatt. Előző nap hasonló indokkal menesztette az alkotmánybíróság egy másik tagját is, Valerij Psenicsnyijt. A Nyugat-barát államfő április 2-án feloszlatta a törvényhozást és előrehozott választásokat írt ki május 27-ére, majd egy újabb dekrétummal június 24-ére írta ki az előrehozott választásokat. Az államfő riválisát, az oroszbarát kormányfőt támogató parlamenti többség képviselői az alkotmánybírósághoz fordultak. Ukrán szakértők szerint Juscsenko azokat a bírókat vonta ki a döntéshozatalból, akik nem voltak hozzá lojálisak. Az ukrán törvényhozás hétfőn egyidejű elnök- és parlamenti választásokról hozott nem kötelező érvényű határozatot.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke
2025. augusztus 21., csütörtök

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit
2025. augusztus 21., csütörtök

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról

Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról
2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt