Fotó: Joe Biden/Facebook
Meglepettségének adott hangot helyi idő szerint kedden Joe Biden amerikai elnök mexikói látogatásán azzal kapcsolatban, hogy minősített iratok kerültek elő novemberben egy olyan irodából, amelyet még elnöksége előtt használt.
2023. január 11., 08:212023. január 11., 08:21
Mint mondta: komolyan veszi a minősített iratok kezelését, és nem tudja, hogy mi van azokban a dokumentumokban, amelyeket saját jogászai találtak privát irodájában, ahol 2017 és 2020 között dolgozott. A papírokról a hét elején számolt be az amerikai sajtó. Néhány tucat iratról van szó, amelyeket az ügyvédek át is adtak az erre illetékes nemzeti levéltárnak.
„Teljes mértékben együttműködünk a vizsgálattal, amely remélem, hamarosan lezárul” – fogalmazott Mexikóban az amerikai elnök.
„Iratokat találtak egy dobozban egy zárt irattartóban vagy legalábbis szekrényben, és amint észlelték, hogy minősített iratok is vannak köztük, azonnal azt tették, amit kell, hívták a levéltárat” – magyarázta az elnök.
– tette hozzá Biden, kitérve arra is, hogy ügyvédei azt javasolták, hogy ne érdeklődjön az iratok tartalma iránt.
Mike Turner republikánus képviselő szerint felvetődhet annak gyanúja, hogy Biden törvényt sértett.
Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgál több „minősített jelzéssel” ellátott dokumentumot, amelyeket Joe Biden elnök még hivatali idejét megelőzően használt irodájában találtak novemberben – közölte Fehér Ház hétfőn.
A Biden volt irodájában talált iratok ügye párhuzamba állítható azzal, hogy Donald Trump floridai birtokán több ezer hivatalos iratot találtak, de a volt elnök nem szándékozott visszaadni őket a levéltár kérése ellenére.
Végül 15 doboz iratot adott át a levéltárnak, melyekben több mint 100 minősített dokumentum volt. Az ügy az igazságügyi tárcához került, és nyomozók fel is keresték a floridai birtokot, ahol további pár tucat iratot vettek át, Trump munkatársai pedig úgy nyilatkoztak, hogy nincs több titkosított dokumentum a birtokon. Ennek ellenére egy augusztusi házkutatáson további 13 ezer irat került elő a házból, melyek közül mintegy 100 szigorúan titkos minősítésű volt.
Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
szóljon hozzá!