2010. február 02., 16:092010. február 02., 16:09
A hivatalos vizsgálatok szerint a tragédiát az okozta, hogy felszálláskor a Concorde ráfutott egy fémdarabra, amely a Continental Airlines amerikai légitársaság előtte felszálló egyik gépéről esett le; a hulladék szétvágta a szuperszonikus repülő kerekét, amelynek szétrepülő darabjai megsértették az üzemanyagtartályt, s az így berobbant kerozin okozta a gép pusztulását.
A Continental viszont megtámadta a francia igazságügyi szakértők következetését, és szemtanúkkal kívánja bebizonyítani, hogy a Concorde már azt megelőzően lángra kapott, hogy áthaladt a fémdarabon. Az amerikai légitársaság francia ügyvédje, Olivier Metzner új pert követel, arra hivatkozva, hogy a vádemeléskor nem vettek figyelembe minden terhelő bizonyítékot, mert Franciaország imázsát próbálta védeni az igazságszolgáltatás.
A vádlottak padján ugyanis a Continental, annak két egykori alkalmazottja, a Concorde projektjének két egykori irányítója, valamint a francia polgári légiközlekedési igazgatóság egyik volt vezetője foglal helyet. A három utóbbi személyt azzal vádolják, hogy a katasztrófa előtt alábecsülték a Concorde korábbi incidenseinek jelentőségét.
Az Air France ellen azonban nem emeltek vádat annak ellenére, hogy a vizsgálatok több hiányosságot is kimutattak a Concorde-ok karbantartásában.
A francia légitársaság gépe 2000. július 25-én zuhant le. A katasztrófa nem sokkal azután érte a New Yorkba tartó járatot, hogy elindult a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről. A gép, amelynek baloldali hajtóműve a felszálláskor kigyulladt, egy szállodára zuhant Párizs Gonesse nevű elővárosában. A tragédiában mind a száz utas, többségében német állampolgárok, a kilenc tagú francia személyzet és a szállodaépületben tartózkodó négy személy életét vesztette.
A félmillió euróba kerülő, a helyszínen kétszáz újságíró által követett, egyszerre három nyelven folyó perben a német áldozatok családjai nem vesznek részt. Nekik az Air France titok tárgyát képező hatalmas, a német sajtó értesülése szerint 153 millió eurós összegű kártérítést fizetett.
A katasztrófa a hangsebesség kétszeresénél nagyobb, óránként 2200 kilométeres sebességgel szárnyaló, a fedélzetén luxuskörülményeket biztosító szuperszonikus gép mítoszának a végét is jelentette. A Concorde-okat 2003-ban végleg kivonták a forgalomból. Az Air France és a British Airways által üzemeltetett utasszállító repülőgép 27 éven át repült: a londoni Heathrow, illetve a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről három és fél óra alatt ért a New York-i John F. Kennedy repülőtérre.
Donald Trump amerikai elnök közölte az európai vezetőkkel, hogy jövő péntekre szeretne megszervezni egy háromoldalú csúcstalálkozót saját maga, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.
Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.
Miután Donald Trump tájékoztatta őket arról, hogy miről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, az európai vezetők szombat reggel tanácskoztak, és közleményt adtak ki, amelyben üdvözölték a békefenntartó erőfeszítéseket.
Bár a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között az ukrajnai fegyverszünet témájában lezajlott találkozón nem született konkrét eredmény, az mégis fontos – vélekednek az elemzők.
Az alaszkai orosz–amerikai pozitív csúcstalálkozó lehetővé tette, hogy a felek folytassák a megoldási lehetőségek közös keresését – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szombat hajnalban újságíróknak.
Ukrajna kész a béke érdekében tevékenykedni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán államfő a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti, az ukrajnai tűzszünetről szóló találkozó kapcsán.
Miközben Donald Trump és Vlagyimir Putyin Alaszkában találkoztak, Oroszország 85 támadó drónt és egy ballisztikus rakétát indított Ukrajna területe ellen – jelentette be szombaton az ukrán légierő.
Sikerült igazán jó előrelépést elérni – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai rendezésről Alaszkában tartott csúcstalálkozóját követően rendezett közös sajtótájékoztatójukon.
Megérkezett pénteken Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai rendezést szolgáló amerikai–orosz csúcstalálkozó helyszínére, az alaszkai Anchorage-be.
Tompítani igyekezett Oana Ţoiu román külügyminiszter annak az élét, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma a Romániáról szóló emberi jogi jelentésében ismét felrótta a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítését.