Fotó: MTI
2007. augusztus 27., 00:002007. augusztus 27., 00:00
Az esküt követően a gárdistáknak az okleveleket Für Lajos, az Antall-, illetve a Boross-kormány honvédelmi minisztere adta át. A gárdisták oklevelük átvételekor úgy köszöntek: „Nemzetemet szolgálom”. Pörzse Sándor, a Magyar Gárda egyik alapítója úgy fogalmazott: a Magyar Gárdát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hívta életre akkor, amikor „a magyarságnak már nincs hova hátrálnia”. Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője azt mondta: nyitott, tiszta arcú, hazáját féltő emberek tesznek esküt, akik „a szeretet láncával fognak össze” a „Sátán, vagyis a jelenlegi kormány és az ötven év kommunizmusa” ellen, ezért méltónak tartotta, hogy az avatási rendezvényen az ’56-os forradalom jelképévé vált lyukas nemzeti színű zászló is megjelent. Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda elnöke az avatási ceremóniát követő sajtótájékoztatón azt mondta: terveik szerint október 23-án több ezer új tagot esketnek fel, eddig kétezren jelezték belépési szándékukat. Hozzátette: „közösségi hálóként” minden megyében és a fővárosban úgyszintén létrehozzák a szervezetüket. A rendezvény végére Usztics Mátyás színész, a Magyar Gárda megbízott parancsnoka szerint hatezer ember gyűlt össze. A nevük elhallgatását kérő rendőrök azt mondták, mintegy négyezer ember volt jelen a rendezvényen.
A rendezvényen megjelent emberek között feltűntek a Kossuth térről ismert tüntetők, akik az egybegyűltekkel közösen többször azt skandálták: „Gyurcsány takarodj!”, „Rendszerváltást akarunk!”. Az eseményt száznál több rendőr biztosította, ők segítettek azoknak is, akik rosszul lettek.
A Magyar Gárda rendezvényével egy időben több civil szervezet is ellentüntetést tartott. Az egyik helyszín a Duna-parthoz közeli Olimpiai Park volt. „Ellentüntetésünk békés performansz, amellyel be akarjuk mutatni, hogy mire is való a tojás és a sör” – fogalmazott az MTI becslése szerint mintegy 100–150 fős, rendőri vaskordonnal körbekerített hallgatósága előtt Szabó Judit, a Labrisz Egyesület képviselője. Az emberi jogi aktivista ezzel arra utalt, hogy munkatársaival közösen friss rántottával és sörkóstolással jelezték: ez az emberi, és nem a közelmúltbéli esemény, amikor a melegek felvonulását tojással és sörösüveggel dobálták meg. A szervezők becslése szerint mintegy ezren gyűltek össze a budai Vár melletti Dózsa György téren a Liga (MAL) és a Nagy Imre Társaság által, „az újfasiszta, neonáci erők magyarországi térnyerése, valamint a kirekesztés minden formája ellen” szervezett tüntetésen szombaton délután. Tamás Gáspár Miklós filozófus „a magyar SS megalakulásának” nevezte a szombati napot, úgy véleményezve, hogy az nemcsak a magyar zsidókat és cigányokat sérti, hanem a palócokat, hunokat és székelyeket is, mivel, mint fogalmazott: „magyarellenes, nemzetellenes, emberellenes – és hülye”.
A pártok többsége elítélte a Magyar Gárda megalakulását. Az MSZP, az SZDSZ és az MDF szerint a parlamenti pártoknak el kell határolódniuk a Magyar Gárdától; a Fidesz felhívást tett közzé, amelyben felszólítja a Magyar Gárdát, annak tagjait és aktivistáit, hogy tartsák be a törvényeket, tartsák tiszteletben az emberek szabadságjogait.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Pécsett beszélt arról, hogy szerinte a Magyar Gárda megalakulása összeegyeztethetetlen az európai demokratikus hagyományokkal, „a szélsőjobboldal grasszálása szégyent hoz Magyarországra és az egész jobboldalra”. Erre reagálva tegnap Varga Mihály, a Fidesz alelnöke leszögezte: a Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc magatartása váltotta ki a Magyar Gárda megalakulását. Szerinte azért a miniszterelnök magatartása az oka a szervezet létrejöttének, mert folyamatosan hazudott az országnak, és ez nem változott az őszödi beszéd óta sem, mert nem veszi figyelembe, hogy az országban hogyan vélekednek a kormányzásáról, és mert a reménytelen, kilátástalan helyzetbe került emberek valamilyen választ akarnak adni a megszorításokra.
Közben az MSZP elnöksége azt kérte Sólyom Lászlótól, hogy nyilvánosan fejtse ki álláspontját a Magyar Gárda mozgalommal kapcsolatban, mert az államfő „egyértelmű szava most sokak számára hozna megnyugvást, további hallgatása pedig az ország nagy részének okozna csalódást”.
Kóka János, az SZDSZ elnöke szintén a Fideszt bírálta, és felszólította, hogy mondja fel a helyi koalíciókat a Magyar Gárda alapítóival. Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője politikai hibának nevezte a Magyar Gárda létrehozását, és közölte: azt várja el minden politikai párttól, hogy világosan és egyértelműen határolódjon el az ilyen szervezetektől.
A Magyar Demokrata Fórum azt várja, hogy minden párt zárja ki sorából azt, aki a Magyar Gárda alapítója vagy tagja. A szervezet egy nyíltan militáns mozgalom, ami veszélyt jelent a csendes többségre – mondta el az MTI-nek Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője. A Jobbik Magyarországért Mozgalom az alapító okirat szerint a „pártok és határok felett álló önvédelmi szövetséget” azért hívta életre, hogy „összegyűjtsék a haza védelmére kész közösségeket és csoportokat”.
Hírösszefoglaló
A budapesti nagykövetségek egy csoportja közös nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát a magyar kormánypárt által elfogadott törvény miatt, amely betiltja az LMBTQ+ közösség Pride felvonulását – közölte a Reuters.
Gyakorlatilag megsemmisült az orosz-ukrán határon lévő Szudzsa gázmérőállomás, miután kelet-európai idő szerint 9 óra 20 perc körül az ukrán hadsereg, az előzetes információk szerint HIMARS rakétákkal csapást mért rá.
Egy 7,7-es erősségű földrengés rázta meg Mianmart, épületek omlottak össze, rengeteg személy életét vesztette, sok embert még keresnek.
Különböző segélyszervezetek több mint egy tucat munkatársa halt meg vagy tűnt el az elmúlt napokban Gázában, miután Izrael a kéthónapos tűzszünet összeomlását követően újra katonai támadást indított a palesztin enklávé ellen.
Brüsszel háborúra készül, de nem fenyeget háború, és Magyarország a béke oldalán marad – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Egy amerikai bíró csütörtökön elrendelte, hogy Donald Trump elnök kormánya őrizze meg a Signal üzenetküldő alkalmazáson küldött üzeneteket, amelyekben a jemeni húszik elleni támadási terveket vitatták meg.
Egy héten belül immár harmadszor üzent közösségi oldalán a román állampolgároknak az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Vlagyimir Putyin orosz elnök azt javasolta, hogy Ukrajnát helyezzék egyfajta ideiglenes közigazgatás alá, hogy lehetővé tegyék az új választások megtartását és a háború rendezését célzó kulcsfontosságú megállapodások aláírását.
Románia nem fog katonákat küldeni Ukrajnába, de békemegállapodás esetén az ország a kijelölt békefenntartó erők szállítási csomópontja lehet – jelentette be csütörtökön Párizsban az ügyvivő román államfő.
Legalább hat ember meghalt és kilenc megsérült, miután csütörtök reggel elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró az egyiptomi Vörös-tenger partján fekbő Gurdaka (angolosan Hurghada) város partjainál – közölték helyi források a BBC-vel.