Majdnem a WHO vezetőjével is végzett Izrael a jemeni húszik elleni légicsapás során

Izrael

Túlélte. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója éppen az izraeli hadsereg által megtámadott jemeni repülőtéren tartózkodott

Fotó: Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz/Facebook

Izrael számos, a jemeni húszi lázadókkal kapcsolatos célpont – közöttük a szanaai nemzetközi repülőtér – ellen hajtott végre légitámadást csütörtökön.

MTI

2024. december 27., 13:412024. december 27., 13:41

Az izraeli hadsereg csütörtökön közölte, hogy a repülőtér elleni légicsapás mellett eltalálta a Hodeida, Szalif és Rász-Kanatib nyugat-jemeni kikötővárosok katonai infrastruktúráját is. A hadsereg egyaránt támadta a hezjazi és rász-kanatibi elektromos erőműveket. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a támadásokat követően közölte, hogy Izrael célja eléréséig folytatja a küldetését.

„Eltökéltek vagyunk, hogy leszakítsuk az iráni terror tengelyének ezt a karját” – fogalmazott.

A húszik ellenőrzése alatt álló al-Maszra televízió közölte, hogy a repülőtér elleni támadásban kettő, a kikötők elleniben pedig egy ember halt meg, míg összesen tizenegyen megsebesültek a légicsapásokban.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója elmondta, hogy épp egy repülőgépbe készült beszállni, amikor a repülőteret légicsapás érte. A gépen tartózkodó legénység egyik tagja megsebesült – tudatta a főigazgató az X-en. Tedrosz közleménye szerint a légicsapások során a repülőtér irányítótornyát, az indulási csarnokot és a fel- és leszállópályát találták el.

Az ENSZ egészségügyi szervezetének főigazgatója közölte: azért utazott Jemenbe, hogy a foglyul ejtett ENSZ-munkatársak szabadon bocsátásáról és a jemeni humanitárius helyzetről tárgyaljon.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a tervek szerint hétfőn tárgyal az Izrael elleni húszi támadásokról – közölte szerdán Danni Danon, Izrael állandó ENSZ-képviselője.

Szombaton az izraeli hadseregnek nem sikerült elfognia egy Jemenből érkező rakétát, amely Tel-Aviv-Jaffa térségében csapódott be, tizennégy embert megsebesítve. A támadás után az izraeli miniszterelnök hétfőn a parlamentben kijelentette: a húszi infrastruktúrák lerombolására kérte a hadsereget.

A húszik a palesztinokkal a gázai övezeti háborúban vállalt szolidaritás jeléül számos támadást indítottak Izrael ellen, mindemellett támadásaik miatt több mint egy éve fennakadások vannak a nemzetközi hajózási útvonalakon is.

A jemeni síita lázadók 2014-ben foglalták el a jemeni fővárost, Szanaát véres konfliktust provokálva a nemzetközi közösség által elismert kormánnyal.

2022 óta az egyetlen jemeni légitársaság, a Yemenia korlátozott polgári légiközlekedési forgalmat bonyolít le a szanaai repülőtérről, fő célállomásként Ammanba. 2016 és 2022 között a jemeni főváros repülőtere csak ENSZ által működtetett humanitárius járatokat fogadott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 27., csütörtök

Megkérdezték Bolojant, küld-e Románia békefenntartókat Ukrajnába

Románia nem fog katonákat küldeni Ukrajnába, de békemegállapodás esetén az ország a kijelölt békefenntartó erők szállítási csomópontja lehet – jelentette be csütörtökön Párizsban az ügyvivő román államfő.

Megkérdezték Bolojant, küld-e Románia békefenntartókat Ukrajnába
2025. március 27., csütörtök

Sokan meghaltak, amikor elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptom partjainál

Legalább hat ember meghalt és kilenc megsérült, miután csütörtök reggel elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró az egyiptomi Vörös-tenger partján fekbő Gurdaka (angolosan Hurghada) város partjainál – közölték helyi források a BBC-vel.

Sokan meghaltak, amikor elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptom partjainál
2025. március 27., csütörtök

Dák műkincsek: újabb házkutatások, különböző javakat foglaltak le a holland hatóságok

Házkutatást tartottak szerdán egy házban és egy üzlethelyiségben a hollandiai Heerhugowaardban, ahol letartóztatták az asseni Drents múzeum kirablásának gyanúsítottjait a romániai dák műkincsek ellopása ügyében indított nyomozás részekén.

Dák műkincsek: újabb házkutatások, különböző javakat foglaltak le a holland hatóságok
2025. március 27., csütörtök

Volt ukrán főparancsnok: Románia arra kért, hogy hallgassunk az ott lezuhant orosz drónokról

Valerij Zalujnyij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi Nagy-Britanniába delegált nagykövete azt állította: Románia arra kérte őt, hogy ne beszéljen a román területen lezuhant orosz drónok lelövéséről.

Volt ukrán főparancsnok: Románia arra kért, hogy hallgassunk az ott lezuhant orosz drónokról
2025. március 27., csütörtök

Hírszerzési főnök: hiba, hogy egy újságíró is bekerült a zárt kommunikációs csoportba

Hibának nevezte az Egyesült Államok hírszerzési főnöke szerdán, hogy egy újságíró is belekerült egy olyan zárt kormányzati kommunikációs körbe, amelyben információkhoz juthatott a jemeni húszi lázadók elleni egyik légitámadásról.

Hírszerzési főnök: hiba, hogy egy újságíró is bekerült a zárt kommunikációs csoportba
2025. március 27., csütörtök

Zelenszkij: Washingtonnak erősnek kell maradnia az orosz követelésekkel szemben

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta szerdán este, reméli, hogy az Egyesült Államok „erős marad” az orosz követelésekkel szemben, hogy a szankciókat feloldják a fekete-tengeri tűzszünet feltételeként.

Zelenszkij: Washingtonnak erősnek kell maradnia az orosz követelésekkel szemben
2025. március 26., szerda

Amerikai katonák haltak meg litvániai hadgyakorlaton

Meghalt négy amerikai katona egy hadgyakorlaton a litvániai Pabrade városhoz közeli gyakorlótéren – erősítette meg Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Varsóban.

Amerikai katonák haltak meg litvániai hadgyakorlaton
2025. március 26., szerda

Jermak: Kijev és Washington viszonya visszatért a helyes útra

A Kijev és Washington közötti kapcsolatok „visszatértek a helyes útra” – jelentette ki Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője.

Jermak: Kijev és Washington viszonya visszatért a helyes útra
2025. március 26., szerda

Rutte megsemmisítő reakciót ígér Lengyelország esetleges megtámadására

A NATO „teljes erejével” válaszol, amennyiben valaki megtámadná Lengyelországot vagy a szövetség más tagállamát – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Varsóban, Donald Tusk lengyel kormányfővel közösen tartott sajtóértekezleten.

Rutte megsemmisítő reakciót ígér Lengyelország esetleges megtámadására
2025. március 26., szerda

Korrupciós botrány az EP-ben: cáfolja érintettségét a román képviselő

Daniel Buda néppárti EP-képviselő szerdán közölte, hogy csak a vidéki szélessávú internetszolgáltatás fejlesztése érdekében írta alá azt a levelet, amelynek kapcsán a belga hatóságok vesztegetés elfogadásával gyanúsítják az Európai Parlament több tagját.

Korrupciós botrány az EP-ben: cáfolja érintettségét a román képviselő