Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Egy magyar nemzetiségű férfit vettek őrizetbe az amerikai hatóságok Oroszországba irányuló, tiltott exporttevékenység gyanúja miatt – közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.
2024. augusztus 28., 11:032024. augusztus 28., 11:03
A hétfői keltezésű közlemény szerint a spanyolországi illetőségű H. Bencét még augusztus 23-án San Francisco nemzetközi repülőterén vették őrizetbe, amikor belépett az Egyesült Államokba.
A 46 éves férfit az exportkorlátozásról szóló, 2018-ban elfogadott amerikai törvény (Export Control Reform Act of 2018) megsértésével vádolják, amit bűnszövetkezetben követett el.
A vádirat szerint Horváth és társai egy nemzetközi közvetítő és beszerző hálózat irányítójaként
többi között rádiókommunikációs rendszerek kiépítésén Oroszország Kurszk régiójában, az orosz–ukrán határ közelében.
A vádiratban szereplő feltételezés szerint a magyar származású férfi személyesen intézte amerikai technológia beszerzését,
A csempészhálózatban érintettek voltak további spanyolországi, szerbiai, magyarországi, lettországi és egyéb, meg nem nevezett országokban működő szereplők – áll az amerikai kormány által nyilvánosságra hozott hivatalos iratban.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
szóljon hozzá!