2007. augusztus 13., 00:002007. augusztus 13., 00:00
Az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Oroszország alkotta – az ENSZ Biztonsági Tanácsának javaslatot tenni hivatott – kontaktcsoport háromfős küldöttsége Belgrád után szombaton és tegnap Koszovó székvárosában tárgyalt az albán politikai vezetőkkel, a tartományban még megmaradt mintegy 200 ezer szerb képviselőivel.
Ez utóbbiak biztatónak tartották mindazt, amit Frank Wisner amerikai, Alekszandr Bocan-Harcsenko orosz megbízott, illetve az EU-országokat képviselő Wolfgang Ischinger német diplomata mondott. „Jólesett, hogy úgy éreztük, ezúttal nem lesznek előre meghozott, Koszovó státusára vonatkozó döntések, és valóban egy mindkét fél igényeit kielégítő kompromisszum elérése a cél” – fogalmazott a hármassal megtartott találkozó után Slavisa Ristic, Zubin Potoknak, a kevés még megmaradt, jelentősebb szerb lakossággal rendelkező település egyikének a polgármestere.
Az albán vezetők, akik biztosra vették az Egyesült Államok és az EU vezető hatalmai által beígért függetlenségüket, ezzel szemben hidegen, s elutasítóan viselkedtek a három javaslattételre felhatalmazott diplomatával – jelentette a legtekintélyesebb pristinai újság, a Koha Ditore. A tudósítás szerint Agim Ceku miniszterelnök kijelentette, hogy az albánok Koszovó függetlenségének ez év vége előtti elérésére koncentrálnak, s ezt a közvetítőknek is meg kell érteniük. Az albán tárgyalók kijelentették, hogy Koszovó függetlensége nem lehet vita tárgya, mivel eldöntött kérdés „Ha Oroszország nem változtat álláspontján, nem számíthat Koszovó együttműködésére” – közölték határozottan a pristinai lap szerint a szerb tartomány albán vezetői.
MTI
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.