Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Két ember életét vesztette egy orosz tüzérségi támadásban a dél-ukrajnai Herszonban – közölte csütörtökön az ukrán elnök hivatala.
2023. október 05., 15:002023. október 05., 15:00
Andrij Jermak, az elnöki iroda vezetője a Telegramon számolt be arról, hogy az egyik halálos áldozat egy közmunkás volt, aki éppen fákat metszett.
Az ukrán állami televízióban Olekszandr Sztupun, a déli Tavrija frontszakasz szóvivője ukrán előretörésről beszélt a Zaporizzsja megyei Robotinétől nyugatra. Mint mondta,
Az ukrán hadsereg vezérkara szerint
Az ukrán légierő jelentése szerint 24 orosz drónt lelőttek 29-ből Odessza, Mikolajiv és Kirovohrad megyékben.
A nyomozóhatóságok annak lehetőségét is vizsgálják, hogy talán mégsem egyedül cselekedett a Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyesen megsebesítő merénylő – mondta Matús Sutaj Estok szlovák belügyminiszter vasárnap.
Nagy erőkkel keresik az Ebrahim Raiszi iráni elnököt szállító, balesetet szenvedett helikoptert – közölték az iráni állami hírügynökségek vasárnap.
Bemutatta új, 400 km/óra sebességgel közlekedő, félig repülőgép, félig helikopter kísérleti modelljét az Airbus Helicopters.
Ferenc pápa a Szentlélek közbenjárását kérte annak érdekében, hogy a nemzetek vezetői nyissák meg a béke kapuit, és az ukrajnai Harkiv városáról is megemlékezett a Szent Péter téren pünkösdvasárnap, amikor az egyház a Szentlélek kiáradását ünnepli.
Robert Fico, a meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben – közölte vasárnap Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter.
Robert Fico szlovák kormányfő állapota a rajta elvégzett második, több mint két órát igénybe vevő műtétet követően stabil, de továbbra is súlyos – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter a besztercebányai Roosevelt kórházban tett látogatása után.
Mintegy három órára le kellett zárni a müncheni nemzetközi repülőteret szombat reggel, miután klímaaktivisták egy csoportja bejutott a futópályákhoz.
Pénteken megindultak a Gázai övezetbe a tengeren szállított segélyek az amerikai hadsereg által kiépített móló segítségével.
Október 20-án népszavazást tartanak Moldovában az Európai Unióhoz csatlakozásról – erről döntött csütörtökön az egykori szovjet köztársaság törvényhozása.
Nem indokolatlan összefüggésbe hozni a szlovák miniszterelnök elleni merényletet a háborúval, erőteljes erőközpontok érdekeltek abban, hogy az orosz-ukrán háború folytatódjon – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök pénteken.
szóljon hozzá!